Mansell bukott, de jól már jól van

Vágólapra másolva!
Jelenleg is zajlik a Le Mans-i 24 órás verseny, a Peugeot már a rajtnál az élre állt és jelenleg is vezet.  A verseny első óráiban a korábbi F1-es világbajnok Nigel Mansell borzolta a kedélyeket, eddig ismeretlen okok miatt bukott. Az angol világbajnok a falnak csapódott, majd a mentők szedték ki az autójából, de azóta már kiderült, hogy jól van, egy agyrázkódással megúszta az esetet.
Vágólapra másolva!

Ebből a Peugeot csapatok profitálhattak, ugyanis a pályára egyszerre két Safety Car hajtott, az Audik pedig beszorultak a második mögé. Ettől azonban az Audiknak még jobban kellett sietnie, de nem ez volt az egyetlen gondjuk. Egy ártatlan lekörözés közben a defektes kerékkel csordogáló BMW Art Cart a korábbi többszörös győztes Tom Kristensen úgy ért utol, hogy nem igazán értette, hogy a BMW merre akar félreállni. A nagy sietség miatt végül csak úgy tudta elkerülni az ütközést, hogy beesett a kavicságyba, ahonnan körülbelül másfél perc alatt tudott kijönni.

A Peugeot élete sem gondtalan, az egyik autójukat ugyanis már elvesztették, egy defekt után a 908-as egyszerűen csak félreállt, nem ment tovább. Valószínűleg olyan technikai hibája lehet, ami nem javítható.