|
Címkék:Walter Csaba,Porsche Szuperkupa,autósport,gyorsasági autósport,Porsche 911,motorsport,Porsche
Brutális baleset a Porsche SzuperkupánVida János2010. 08. 01., 18:02Utolsó módosítás: 2010. 08. 01., 21:39Két komolyabb baleset is történt a Porsche Szuperkupa magyarországi futamának első körében. Az első még szokványosnak nevezhető, de a második ijesztően nézett ki, négy autó odaveszett, szerencsére nem sérült meg senki. A verseny ezután egyhangú lett, a mezőny libasorban elkocsikázott a célig. Walter Csaba rajtpozícióját megtartva a tizenkettedik lett, de ennél azért összetettebb a kép: a rajtja sem sikerült jól, majd mindkét balesetnél el kellett kerülnie egy ütközést, így pozíciókat vesztett.
A Porsche Szuperkupára mindig is jellemzőek voltak a kemény ütközetek, ezért a Hungaroringen is számítani lehetett arra, hogy a fiúk aprítani fogják egymást. Egyforma autók, nagyon gyors versenyzők, és alig vannak különbségek, így pedig kis koccanásokkal tudnak előre jutni. A magyar versenyen azonban egy kicsit túlzásba estek: a hármas kanyarban már ketten kiforgatták egymást, majd jött a Mansell kanyar előtti egyenes, ahol négyen egymásba akadtak. A szuperkupa idei leglátványosabb balesete lett belőle, négy autó nem tudott továbbmenni.
A baleset után bejött a safety car, körökön keresztül takarították a pályát, míg végül újra a versenyé lehetett a főszerep. Az ismételt rajt után azonban nem történt semmi, az utóbbi idők legunalmasabb versenyét produkálta a még magmaradt mezőnyt. Végül megmaradt az első három sorrendje: nyert Tandy, második Edwards, a harmadik helyre pedig René Rast jött be.
Walter Csaba számára is inkább a balesetek miatt marad emlékezetes a futam: szerencsétlenségére mindkétszer előtte történt a koccanás, így el kellett kerülnie a roncsokat, amivel pozíciókat vesztett. A rajtja sem sikerült tökéletesen, de ezen nem is kell meglepődni, hiszen korábban nem volt lehetősége akárcsak egyszer is kipróbálni ezzel az autóval a rajtolást. Végül az eredeti pozícióját megtartva a tizenkettedik helyen futott be a célba, amivel nem kell szégyenkeznie. RSSHírlevélÍrjon nekünk!OldaltérképArchívumMédiaajánlatImpresszumAdatvédelem[origo]T-OnlineOK.hu
iWiW[freemail]track.huG-PortalVidea Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva |
Hírgarázs legfrissebb
Blogoljon velünk!24 óra hírei24 óra hírei |


