Komoly gondok Michelisz új autójával

WTCC, BMW 320TC, Michelisz Norbert
Vágólapra másolva!
Egy napja lett volna tesztelni, végül egy kört sem ment új autójával Michelisz Norbert. Először a versenyautót szállító kamion robbant le, majd a BMW-s mérnöknek nem sikerült beindítani az új autót. Nem indult túl jól a BMW-s kaland a WTCC-ben szereplő magyar pilóta számára.
Vágólapra másolva!

Ezen a hétvégén Zolderben mutatkozik be új autójával Michelisz Norbert, aki 2011-ben BMW-re cserélte le az év végén WTCC futamgyőzelemig repítő dízel Seatját. A magyar fiú a Túraautó-világbajnokság első futamára még nem tudott elutazni Brazíliába, de a belgiumi versenyig már kész lett az autó, sőt a hét elején elvileg teszteltek is volna.

A csapat a németországi Lausitzringet nézte ki ideális helyszínként, ahol a BMW 320 TC hivatalos átadása is megtörtént volna. Sajnos a dolgok másképp alakultak. A hétfői tesztre az autó nem ért oda, mivel menet közben a versenyautót szállító kamion lerobbant. Ezért a tesztet keddre kellett halasztani, de így sem sikerült a kitűzött programot megvalósítani.

Forrás: fiawtcc.com

"A BMW-s mérnök nem tudta beindítani az autó, délre sikerült kijavítani a hibát" - kezdte a történetet Michelisz. "Ezután a műszerfalra szerelt kijelző nem ment, egyetlen adatot sem láthattam az autó működéséről, ezért nem mehettem ki, majd maradt 2x50 perc edzeni. Sajnos mindjárt az elején kiderült, hogy nincs turbónyomás, amit a nap végéig nem sikerült rendbe hozni, így egyetlen értékelhető kört sem tettem meg. Nagyon csalódott vagyok, de most a RBM-csapatnál vagyunk, remélem a motorcsere után minden helyreáll!"

Michelisz egy tesztmotort kapott az első tesztre, de ezt Magyarországon még nem lehetett kipróbálni. A BMW-s mérnök hangolta volna be az autót ezen a teszten, de ehelyett csak értetlenül állt mindenki az autó mellett. Most a RBM-nél - BMW félgyári csapata - végre megkapják az idei évre homológ új motort, bár ezzel sem oldódik meg minden.

"Nem tudom, milyen elvárásokat tűzzek magam elé az első versenyünkre, hiszen az autóhoz nincs egyetlen beállításunk sem. Az autóhoz nem kaptunk, magunktól kellett volna rájönnünk, de az erre hivatott teszten egy métert sem tudtunk menni. Az autó nagyon furcsa, még mindent szoknom kell, de közben állítani is kéne. Az egyetlen pozitívum, hogy most a szerelő fiúk együtt dolgoznak az RBM-s srácokkal, így a mieink is jobban megismerik az autót."

Hivatalosan az autó szerda estére kész lesz, a Zengő Motorsport ezután már egyből Zolderbe utazik, hiszen csütörtök délután már ott kell lenniük. Norbi az első szabadedzésen tudja majd kipróbálni az autót, remélhetőleg addigra már minden működőképes lesz.