Vágólapra másolva!
Max Biaggi zsinórban negyedszer állhat az első rajtkockára, ezúttal a Portugál Nagydíjon, miután felülmúlta Valentino Rossi tegnap megfutott rekordját az utolsó időmérő során. Az olasz trió, Loris Capirossival kiegészülve, keményen megharcolt a rajtrács első helyéért.
Vágólapra másolva!

Biaggi Ecclestone társasá-
gában

Jürgen vd Goorbergh újra kitűnő időt futott, s így a nap ötödik legjobb eredményével a Proton KR3-on versenyző kezdi meg a második rajtsort. Alex Barros és Sete Gibernau követik őt a rajtrácson, míg a gyári Yamahás Carlos Checa a nyolcadik helyre kvalifikálta magát.

A tavalyi győztes McCoy-nak van még mit tennie, hiszen csak a harmadik sorból, a kilencedik helyről vághat neki a holnapi futamnak. Kenny Roberts sincs ezzel másként, és joggal kérdőjelezheti meg Suzukijának idei fejlesztéseit, hiszen a tizedik helynél jobb pozícióba nem tudta behozni azt. Alex Criville, és az 500-as újonc, Noriyuki Haga a tizenegyedik illetve tizenkettedik szerezte meg. Erre az eredményre egyikőjük sem lehet büszke.

250 KCM - Harada újra csúcsformában

Tetsuya Harada ismét remek formában van, és zsinórban ötödik rajtelsőségét szerezte meg a Portugál Nagydíj időmérő edzésén, új edzésrekorddal. Az Apriliás sztár megvárta, hogy Katoh kimotorozza magát, majd kijött a pályára, több szenzációs kört futott, és senki nem ért a nyomába. Riválisai mögötte már csak a második helyen osztozkodhattak, Jeremy McWilliams pedig végül kénytelen volt beérni a harmadik hellyel.

A japán Hondás, Katoh, visszaverte a brit veterán csodálatraméltó próbálkozásait, aki vitézkedéséért meg is fizette az árat, hiszen az időmérő utolsó részében látványosan ki-kicsúszott a pályáról.

Fonsi Nieto Marco Melandrival kakasoskodott, s végül le is tolta őt a második sor elejére, az ötödik helyre. Mellőle rajtol Emilio Alzamora, Naoki Matsudo és David Checa. Roberto Locatelli, Alex Debon, Roberto Rolfo és Randy de Puniet alkotják a harmadik sort.

A 125 köbcentis géposztály magyarja, azaz Talmácsi Gábor, a Racing Service versenyzője 1.47.715-ös remek idővel a 15. helyről, a középmezőnyből vághat neki a holnapi versenynek.

A Cseh Nagydíj után - ahová David Coulthard látogatott el barátnőjével, Simone-nal - egy újabb Forma-1-es személyiséget láthattunk Portugáliában. Bernie Ecclestone és felesége Slavica kilátogatott a Portugál Gyorsasági Motoros Nagydíj színhelyére ,és ha már ott voltak, Randy Mamola, a négyszeres világbajnok motoros sztár körbevitte őket a pályán a kétüléses Yamahával. Biztosan felejthetetlen élményben volt részük.

Portugál Nagydíj időmérő edzésének eredménye:

500kcm

1. Max Biaggi Marlboro Yamaha 1.40.076
2. Loris Capirossi West Honda Pons 1.40.258
3. Valentino Rossi Nastro Azzurro Honda 1.40.324
4. Tohru Ukawa Repsol YPF Honda 1.40.531
5. Jürgen vd. Goorbergh Proton KR3 1.40.540
6. Alex Barros West Honda Pons 1.40.670
7. Sete Gibernau Telefonica Movistar Suzuki 1.40.713
8. Carlos Checa Marlboro Yamaha 1.40.752
9. Garry McCoy Red Bull Yamaha 1.40.894
10. Kenny Roberts Telefonica Movistar Suzuki 1.40.969

250kcm

1. Tetsuya Harada MS Aprilia Racing 1.41.993
2. Daijiro Katoh Telefonica Movistar Honda 1.42.205
3. Jeremy McWilliams MS Aprilia Racing 1.42.451
4. Fonsi Nieto Valencia Circuit Aspar Team 1.42.588
5. Marco Melandri MS Aprilia Racing 1.42.706
6. Emilio Alzamora Telefonica Movistar Honda 1.42.775
7. Naoki Matsudo Petronas Sprinta Yamaha 1.42.836
8. David Checa Team Fomma 1.42.997
9. Roberto Locatelli MS Eros Ramazotti Racing 1.43.019
10. Alex Debon Valencia Circuit Aspar Team 1.43.273

Korábban:

Ki állíthatja meg Rossiékat?