Talmácsi kiesett, Poggiali a 125-ös világbajnok

Vágólapra másolva!
Hiába nyert a japán Ui Joucsi a riói Brazil Nagydíjon, az ötödik helyen célba érkező San Marinó-i Manuel Poggiali lett a 125 kcm-es kategória világbajnoka a gyorsasági motorosok között. Talmácsi Gábor számára gyorsan befejeződött a Brazil Nagydíj, a második körben kiállt. A negyedlitereseknél a világbajnok japán Daidzsiro Katoh 11. futamgyőzelmét aratta. A királykategóriában a végső győzelmet már szintén korábban megszerző olasz Valentino Rossi diadalmaskodott.
Vágólapra másolva!

A sorozatban negyedik futamgyőzelmét arató Ui már a rajt után az élre állt, s abban bízott, hogy a 18 éves Poggiali hibát követ el, s a tizenharmadiknál rosszabb helyen végez, vagy kiesik. Ez nem történt meg, sőt a végén Uit majdnem megelőzte az olasz Simone Sanna.

A királykategóriában a világbajnok olasz Valentino Rossi nyerte a géposztály 52 éves történetének utolsó versenyét. A Hondával szereplő klasszis idei 11. diadalának örülhetett, miután a célegyenesben megelőzte a spanyol Carlos Checát (Yamaha). A kategória 1949 óta szerepelt a világbajnokság műsorán, s 580 futam után szűnik meg. Jövőre ugyanis 990 kcm-es, négyütemű gépek is indulnak az összevont kategóriában, amelynek neve MotoGP lesz.

Brazil Nagydíj, 125 kcm (21 kör, 103,593 km):
1. Ui (japán, Derbi) 46:47.191 p
2. Sanna (olasz, Aprilia) 46:47.293
3. Vincent (francia, Honda) 47:14.828
4. Elias (spanyol, Honda) 47:19.506
5. Poggiali (San Marinó-i, Gilera) 47:24.827
6. De Angelis (San Marinó-i, Honda) 47:29.233

A vb-pontverseny végeredménye:
1. Pggiali 241 pont
2. Ui 232
3. Elias 217
4. Cecchinello (olasz, Aprilia) 156
5. Azuma (japán, Honda) 142
6. Borsoi (olasz, Aprilia) 130
7. Sanna 125
8. Pedrosa (spanyol, Honda) 100
9. Ueda (japán, TSR-Honda) 94
10. Vincent 94
...18. Talmácsi Gábor 34

250 kcm (22 kör, 108,526 km):
1. Katoh (japán, Honda) 43:38.212 p
2. Melandri (olasz, Aprilia) 43:38.720
3. Locatelli (olasz, Aprilia) 43:39.594
4. Nieto (spanyol, Aprilia) 43:41.781
5. McWilliams (brit, Aprilia) 43:42.058
6. Harada (japán, Aprilia) 43:49.244

A vb-pontverseny végeredménye:
1. Kato 322 pont
2. Harada 273
3. Melandri 194
4. Rolfo (olasz, Aprilia) 177
5. Nieto 167
6. McWilliams 141
7. Alzamora (spanyol, Honda) 136
8. Locatelli 134
9. Macudo (japán, Yamaha) 112
10. Battaini (olasz, Aprilia) 75

500 kcm (24 kör, 118,392 km):
1. Rossi (olasz, Honda) 45:57.414 p
2. Checa (spanyol, Yamaha) 45:57.557
3. Biaggi (olasz, Yamaha) 46:04.394
4. Barros (brazil, West-Honda-Pons) 46:16.467
5. Capirossi (olasz, West-Honda-Pons) 46:18.069
6. Abe (japán, Yamaha) 46:18.243
7. Criville (spanyol, Honda) 46:25.308
8. Cardoso (spanyol, Yamaha) 46:42.524
9. Nakano (japán, Yamaha) 48:22.946
10. McCoy (ausztrál, Yamaha) 1 kör hátrány

A pontverseny végeredménye:
1. Rossi 325 pont
2. Biaggi 219
3. Capirossi 210
4. Barros 182
5. Nakano 155
6. Checa 137
7. Abe 137
8. Criville 120
9. Gibernau (spanyol, Suzuki) 119
10. Ukava (japán, Honda 107