Célegyenesben a rali-vb

Vágólapra másolva!
Az utolsó futamra, az angol RAC-ralira készülődik a világbajnokság mezőnye. A november 22-én kezdődő verseny soha nem látott izgalmakat tartogat, hisz régen volt ekkora tülekedés a bajnoki címért.
Vágólapra másolva!

A közvetlen élmezőnyt három pilóta alkotja, akiket egy-egy pontos különbség választ el egymástól. Az első a 42 pontos skót Colin McRae, mögötte a finn Tommi Mäkinen, majd az angol Richard Burns következik.

A hazai pálya Burnsnek és McRae-nek kedvez, mindketten háromszor nyerték már a viadalt. McRae 1994-ben, ’95-ben és ’97-ben, míg Burns ’98-ban, ’99-ben és 2000-ben diadalmaskodott.

A papírforma szerint tehát brit győzelem várható, persze a sportban sosem lehet tudni, kiváltképp a technikai sportokban. Az Mitsubishinél idény közbeni autócsere nem bizonyult jó húzásnak. Az új Lancer WRC mindössze egy pontot hozott a konyhára, aminek következtében McRae megelőzte, Burns pedig beérte az év elején brillírozó négyszeres világelső finnt. Persze nem szabad megfeledkeznünk Carlos Sainzról sem, aki eddig két vb-címet tudhat magáénak, s idén is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, bár egyszer sem állhatott a dobogó tetejére. Ha a fent említett úriemberek valamilyen úton-módon kiesnének a ködös Angliában, akkor futamgyőzelem esetén a spanyol gyűjthetné be a vb-elsőséget.

A gyárak küzdelmeiben, Mäkinen és a Mitsubishi is ragyogóan kezdte az évet, de ahogy a mondás tartja: "egy fecske nem csinál nyarat". Mäkinen csapattársa, a belga Freddy Loix idei kilenc pontjával nem tudott érdemben hozzájárulni a japán gárda sikeres vb-szerepléséhez, s lassacskán háttérbe szorult az év eleji sikerszéria, azaz: az erős kezdés ismét megbosszulta magát. Az első négy futam után negyven ponttal az élen állt a Mitsubishi, de ezt még megduplázni sem sikerült az azóta lezajlott kilenc megméretésen. Bezzeg a Ford! A Colin McRae, Carlos Sainz nevével fémjelzett brigád az Argentin-ralitól kezdve ellenállhatatlan volt. Mindenki a Mitsubishi és a Ford végső harcára készült fel, amikor is az utolsó három futamon a hamvaiból feltámadt, tavalyi világbajnok Peugeot vette át a vezetést a konstruktőrök, ha úgy tetszik a gyárak világbajnokságában.

Hab a tortán, hogy még mindig nem dőlt el, ki veszi át a vezetést a minden idők legtöbb világbajnoki-futamgyőzelmet szerzett pilóták listáján. McRae Akropolisz Rali diadalával bekerült az abszolút elitbe, s most már négyen harcolnak a huszonnegyedik futamgyőzelemért, amely az elsőséget jelentené. McRae mellett Sainz és Mäkinen a pályázó. A negyedik versenyző Juha Kankkunen, aki nem valószínű, hogy labdába rúg, hisz ahhoz először is el kellene indulni a futamon, ráadásul versenyképes autóval, aminek a legutóbbi próbálkozása, a Hyundai egyelőre nem nevezhető.

Kovács Iván