Burns először, a Peugeot másodszor - ralivébé 2001

Vágólapra másolva!
Nagy várakozásokkal indult a mezőny a szezonnak, főleg a 2000-es világbajnok Peugeot, amely aztán gyorsan alábbadta, s a hátsó helyekről próbált meg előretörni. Ez végül sikerült is, de csak az utolsó előtti pillanatban. A pilóták között szokás szerint nagyon nagy volt a versengés, végül az a Richard Burns került ki győztesen, aki így első világbajnoki címét ünnepelhette. Ehhez persze az is kellett, hogy a mindent eldöntő Brit-ralin nagy vetélytársai idegei felmondják a szolgálatot.
Vágólapra másolva!

Monte-Carlo - Mäkinen

A Mitsubishi sztárpilótájának, Tommi Mäkinennek sikerült tripláznia, győzelmét ezüsttálcán kapta a rali második napján, a híres Col de Turinin műszaki hiba miatt kiállni kényszerült Colin McRae-től. Hasonló bravúr korábban csak Walther Röhrlnek sikerült 1982-1984 között. Mäkinen győzelme különösen szépnek tűnik annak fényében, hogy nem egy WRC volánja mögött szerezte, hanem Lancer Evolution-nel. Ráadásul utoljára pont a futam előtt egy évvel nyert a Mitsubishivel. A japánok majd csak a szezon második felében rukkolnak elő a WRC-vel.

A Ford McRae kiesése után Carlos Sainz és Francois Delecour eredményével vigasztalódhatott, második és harmadik helyre hozták be Focus WRC-jüket. A Ford nagyon látványos eredményt nyújtott ezen a ralin, hétszer értek el leggyorsabb időt.

A nagy meglepetést a Skoda okozta, amely úgy ünnepelte százéves motorsport-részvételét, hogy az Armin Schwarz, Manfred Hiemer kettős, valamint a Bruno Thiry, Stephane Prevot duó a gyár legjobb világbajnoki eredményét érte el - Schwarz a negyedik, Thiry pedig a nyolcadik helyet szerezte meg.

Svédország - Rovanperä

Ahogy az várható volt, Harri Rovanperä személyében északi pilóta kaparintotta meg a Svéd-rali első helyét. Nem is kis különbséggel, 27 másodperces előnnyel kormányozta élre autóját. Ennek ellenére a Peugeot újra pont nélkül hagyta el a terepet, Rovanperät ugyanis nem nevezték a konstruktőri versenybe. A nem gyári Peugeot-val rajthoz állt Toni Gardemeister negyedikként ért célba, újra bizonyítva tehetségét.

A dobogós helyért az utolsó gyorsasági szakasz előtt Sainz és Thomas Radström izgalmas csatát vívtak, amelyből a svéd került ki győztesen és lett második. A spanyol klasszis hatodik svédországi indulásából az ötödik dobogós helyet szerezte meg.

A világbajnoki címvédő Marcus Grönholm már az első napon kiesett motorhibával. A másik Peugeot-s Didier Auriol, aki az egész versenyhétvége során hörghuruttal küszködött, az utolsó nap során, a harmadik gyorsasági szakaszon esett ki sebességváltó-gondok miatt. Mäkinen sokáig a második helyen versenyzett, mígnem az utolsó szakaszon (2 km után) rá nem jellemző módon letért az útról, teljesen megtörte autóját és kiesett.

Portugália - Mäkinen

A világ élvonalbeli versenyzőinek nagyon kemény tesztet kellett kiállniuk a sorozat harmadik fordulóján, a Portugál-ralin. Ez a verseny hagyományosan az évad első murvás versenye, de a téli esőzések sok gyorsaságit sűrű, iszapos sártengerré változtattak, kiszámíthatatlan útviszonyok alakultak ki.

A rali harmadik napjának első szakaszát egyből törölni kellett. Ezáltal a két fennmaradó gyors hossza 35 km-t tett ki. Ez Sainznak nem kedvezett, ő ugyanis a végén akart belehúzni és rástartolni az első helyre. Az utolsó szakaszán azonban nem ő, hanem Mäkinen ért célba elsőként - századik győzelmét szerezve. Grönholmnak halvány esélye sem volt arra, hogy beérje a két éllovast, kénytelen volt megelégedni a harmadik hellyel.

A lehetetlen portugál körülmények miatt úgy döntött a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), hogy jövőre a portugál helyett a Német-rali kerül megrendezésre.

Spanyolország - Auriol

A négykerék-meghajtású Citroën úgy ünnepelte debütálását a világbajnokságban, hogy a Katalán-rali első napján két pilótája ért célba az első két helyen. Grönholm és McRae hamar kiesett.

A hajrára azonban kifogyott a szusz az erősen kezdő Citroënekből. Gilles Panizzi kezdett a legjobb idővel, s bár sokáig Philippe Bugalski uralta a mezőnyt, a vezetést végül kénytelen volt átadni Auriolnak, aki márkatársával, Panizzival kettős Peugeot-győzelmet szerzett. A harmadik hely az Mäkinené lett, növelve előnyét a ponttáblán.

Nagy meglepetésre a rosszul teljesítő Subarut még a Hyundai is meg tudta előzni a konstruktőrök között.

Argentína - McRae

Az Argentin-rali McRae abszolút győzelmét hozta. A brit pilóta végig vissza tudta verni honfitársa, Burns, és márkatársa, Sainz közeledési kísérleteit. Szomorú esemény vetett véget a Skoda versenyének. A rali második napján tűz ütött ki a pálya mellett, a helyszínre siető tűzoltókocsi pedig elcsapta a szervizponton várakozó két Skodát, valamint a csapat főmérnökét.

A második helyen végig Burns autózott, s bár nem tudta megismételni tavalyi győzelmét, a hat pont nagyon jól jött neki és a Subarunak. Mindössze három pontja volt ekkor, s a Subaru is csak az ötödik helyen állt a konstruktőrök világbajnokságában. Sainz erős hátfájással hozta be Fordját a harmadik helyre.

Ciprus - McRae 2

A mezőny pontosan tisztában volt azzal, mi is vár rá a Ciprus-rali forróságában és töredezett útjain. A magas hőmérséklet és a mindenhová befurakodó por nem tette könnyebbé a versenyzők dolgát, akik Limasszolból indultak "hősi útjukra".

Tavaly a Focus WRC-k megmutatták, milyen erőteljes versenyautók, Cipruson és Görögországban is uralkodtak a mezőnyben. Idén igazolták már megbízhatóságukat az Argentin-ralin, és most Cipruson is. McRae győzelemre vitte autóját azután, hogy az első napot a negyedik, a másodikat ezüstös helyen zárta. Csapattársa, Sainz újra bizonyította tapasztaltságát és az első napon elért hatodik helyről bronzpozícióba verekedte magát. Így ha nem lett volna Burns, a Ford maximális pontot tehetett volna zsebre.

Mäkinen azzal a céllal indult el, hogy tovább növeli előnyét. Azonban még az első nap elbúcsúzhatott a versenytől és terveitől. Első helyét azért megtartotta.

Görögország - McRae 3

McRae diadalmaskodott az Akropolisz-ralin is. Az éllovasok közelharcot vívtak a győzelemért, végül a brit bajnoké lett a babérkoszorú, idén már harmadszor. Amellyel 23-ra növelte sikerei számát, beállította Sainz és Juha Kankkunen "nyerőszámát", valamint beérte a negyedik helyezett Mäkinent, holtversenyben álltak az első helyen.

A második a már az első naptól fogva kitűnő teljesítményt nyújtó subarus újonc, Petter Solberg lett, a harmadik pedig nem más, mint a Peugeot-s Rovanperä.

Sainznak a végén kellett búcsúznia, mikor is az utolsó gyorsasági szakaszon haladva nyolc kilométer után autójának motorja felmondta a szolgálatot. McRae másik nagy ellenfele, Burns egy délelőtti incidens miatt sok időt vesztett (kicsúszott az útról és meg kellett várnia, míg a nézők visszatolták az útra), majd kiállni kényszerült műszaki gond miatt.

A 48. Akropolisz-rali brutális körülményei 110-ből 63 autót kényszerítettek a verseny feladására.

Kenya - Mäkinen

Nagy izgalmakkal kezdődött a Szafari-rali. Már az első szakaszon meglepetések érték a mezőnyt és a nézőket. A Skoda a nap első legjobb idejét futotta Schwarz révén, Burns, a tavalyi győztes pedig kiesett (eltörött bal első felfüggesztése). S miután McRae hamarosan csatlakozott honfitársához, Mäkinen maradt nevető harmadiknak. A ralit végül több mint 12 másodperces előnnyel Mäkinen nyerte meg. Második a Peugeot-s Rovanperä, harmadik pedig a skodás Schwarz lett.

Finnország - Grönholm

A Finn-rali még el sem kezdődött igazán, máris egy óriási meglepetést hozott. Mäkinen ugyanis mindössze négy kilométert tett meg hazai pályán, majd nekirohant egy fatuskónak, s becsapódott az árokba, felfüggesztése és egyik első kereke bánta.

A Peugeot-csapat az első gyorsaságitól kezdve dominált. A finnek után Burns volt az állandó outsider, azaz nem északi versenyző, aki labdába rúghatott a "szőkék hada" mögött.

Bár a harmadik nap első szakaszát Burns nyerte, végül a második helyig jutott, tovább nem, hiszen 2000 után újra Grönholm nyert. Úgy, hogy az utolsó napon egy gyorsot sem hozott, kiegyensúlyozott vezetésével mégis övé lett a trófea. A harmadik McRae lett.

Új-Zéland - Burns

Az első nap Kenneth Eriksson történelmet írt a Hyundai-jal, először zárt az élen a koreai konstruktőr. Ennek köszönhetően azonban másnap ő kezdett, és az utak tisztogatása közben alap osan visszaesett - tizedik lett végül.

A harmadik nap első gyorsasági szakaszát a tavalyi győztes Grönholm nyerte meg, a végén mégis Burns nevetett - pályafutása tizedik győzelmét zsebelhette be, s a tavalyi Brit-rali óta először tudott győzni. Grönholm végül is csak az ötödik helyet szerezte meg. Az egész rali alatt a második helyen menetelő McRae lett az összetett ezüstös, míg Rovanperä a bronzos.

A taktikázás, a startpozíció megfelelő "eltalálása" volt jellemző. Aki jól "játszott", így Burns, az került ki győztesen. A nagy vesztes Mäkinen volt. Az első napon nagyon rosszul szerepelt (főleg startpozíciójának köszönhetően), a másodikon egy kicsit javított, a harmadik végére a nyolcadik, nem túl kedvező helyen kötött ki a finn sztár.

San Remo - Panizzi

Mindjárt szenzációval kezdődött. Burns ugyanis már a legelső gyorsaságin kiesett. Csupán 4 km megtétele után kivágódott az útról és kénytelen volt feladni a küzdelmet. Burnsnek társasága is akadt az út szélén, a skodás Schwarz és a Hyundai-os Piero Liatti személyében.

A rali a francia konstruktőrök elsöprő sikerét hozta. A Citroën és a Peugeot kiemelkedett a mezőnyből, s a végén az első tíz helyből hatot e két konstruktőr pilótái foglaltak el.

Az eredmények nem ingatták meg a ponttáblát. Sainz volt az egyedüli, aki profitált a versenyből, hiszen a harmadik helyre ugrott Burns elé. Ahogy a Peugeot is csapatban.

Korzika - Puras

Francia fölény volt jellemző a Korzika-ralira is. Amilyen szépen indult, olyan szerencsétlenül fejeződött be. Mäkinen ugyanis balesetet szenvedett, és ekkor lefújták az első napot. Navigátorát kórházba kellett szállítani, s már nem is versenyzett a szezon hátralévő versenyein.

A második és harmadik helyen két Peugeot-pilóta végzett, Panizzi és Auriol.

Ausztrália - Grönholm

A papírforma szerint alakult. A győztes Grönholm lett, a második helyen Burns, a harmadikon pedig Auriol futott be. Nagy változás állt be a világbajnoki ponttáblán, hiszen az első három helyezett McRae-t, Mäkinent és Burnst mindössze két pont választotta el egymástól. Mäkinennek, bár mindent beleadott, csak a hatodik hely jutott, McRae átvette a vezetést. A Peugeot nagyot ugrott előre és elfoglalta az első helyet a konstruktőrök között.

Nagy-Britannia - Grönholm

Az oroszlános pilóták végig az élen autóztak, Grönholm került ki győztesen. Bár egyéni címét megvédeni nem tudta, a Peugeot-nak többedmagával bebiztosította a konstruktőri vb-címet. A második helyen márkatársa, Rovanperä, s a harmadikon a világbajnokká avanzsált Burns ért célba. Burns, bár nem tudott zsinórban negyedszer nyerni a Brit-ralin, illusztris vetélytársai kiesése révén könnyedén váltotta valóra álmait.

Mäkinen már az első gyorsaságin kiesett, a másik nagy esélyes McRae pedig a negyediken tartott látványos légibemutatót, ripityára törve gépét. Burnsnek más dolga nem maradt, mint tartani magát a versenyben, s miután Sainz kicsúszott és elcsapott néhány nézőt, s a Ford visszahívta autóit, a brit pilóta már a kezében érezhette a világbajnoki címet.

2002

A jövő évre teljesen felkavarodik a mezőny. Sok-sok éves együttműködéseknek lesz vége, s eddig megszokott színekben pompázó pilóták eltérő látványára kell felkészítenünk a szemünket. Sokan bejelentették már, hogy jövőre milyen változások lesznek a felállásokban. A legnagyobb érdekesség az, hogy a világbajnok Burnst mind a Peugeot, mind a Subaru nevezte - a Peugeot el is kezdett tesztelni Svédországban, de Burns nélkül. Hogy végül is melyik csapatban indul, valószínűleg a jogászok párharcában derül ki.

A 2002-es pilótafelállás:
Mitsubishi: Francois Delecour, Alister McRae
Subaru: Tommi Mäkinen, Petter Solberg, Richard Burns?
Ford: Colin McRae, Carlos Sainz, Markko Märtin, Francois Duval
Peugeot: Richard Burns?, Marcus Grönholm, Gilles Panizzi, Harri Rovanperä
Hyundai: Armin Schwarz, Freddy Loix, Juha Kankkunen
Skoda: Kenneth Eriksson, Toni Gardemeister
Citroën: Thomas Rädström, Sebastien Loeb, Philippe Bugalski

Ajánlat:

A rali-világbajnokság végeredménye

Korábban: