Két szakasz után 68. a Szalay Expressz

Vágólapra másolva!
Pénteken este Arras főteréről elindult a 24. Dakar-rali. Számunkra a legfontosabb információ, hogy az első 465 kilométeres összekötő szakaszt a magyar csapat jóval a szintidő alatt teljesítette, reggeli hatórás érkezéssel. A Szalay-Palik duó a második napi gyorsasági szakaszon is túl van már, s jelenleg a 68. helyen áll.
Vágólapra másolva!

Az alig 40000 lelket számláló francia kisváros főtere leginkább egy arénához hasonlított péntek este, amikor az első motorosok elrajtoltak az éjszakába. Jakab Tamás, aki Szalay Balázs navigátoraként két éve már végig ment a ralin, elmondta, hogy az éjszakai verseny a pilóták azonnali fárasztását célozta, hiszen az első rajtolók már a rákövetkező délelőtt, 10 órakor nekivágtak a következő 600 kilométeres távnak.

Gál István, az autó konstruktőre szerint a jelenlegi esős, sáros időjárási körülmények nem kedveznek a magyar egységnek sem. A Szalay-Palik kettős Chevrolet Blazere nem mozog otthonosan a nyálkás, sáros országutakon, bár ezekkel a körülményekkel mindenkinek meg kellett küzdenie. Az átlagosnál sokkal jobban megemelt karosszéria és futómű a sivatagi körülmények között fejtheti ki igazán jótékony hatását.

Nem ment minden simán a gépátvételnél sem, amikor kiderült, hogy a hivatalos rajtszám nem fér föl az ajtóra. Szalay Balázs némi gondolkodás után egy késsel nekiesett a jeles matricának ám a szervezők hallani sem akartak a kúrtitásról.

Szalay Balázs és Palik László a második szakasz után 81 induló közül a 68. helyen áll az autósok versenyében.

A mezőny sombaton Chateauroux és Narbonne közötti 598 km-es utat tette meg, és csupán 6 km volt a mért gyorsasági szakasz. Vezet a spanyol Fernando Gil.

A motorosok között a francia Quinonero az első, megelőzve a finn Kari Tianent és a spanyol Nani Romát.

2. szakasz, Chateauroux-Narbonne (598 km, 6 km gyorsasági):
Autók:
1. Gil, Tornabel (spanyol, Seat Cordoba) 6:43 perc
2. Prieto, Vidarte (spanyol, Mitsubishi Pajero) 26 mp hátrány
3. Peterhansel, Cottret (francia, Nissan Pick) 29 mp h
... 68. Szalay Balázs, Palik László (Chevrolet Blazer) 4:14 p

Motorok:
1. Quinonero (francia, KTM) 6:12 p
2. Tianen (finn, KTM) 5 mp hátrány
3. Roma (spanyol, KTM) 15 mp h

(Az összetett állás is ez, mert az előző éjszakai nyitóetap eredménye nem számít bele a versenybe.)

Vasárnap a Narbonne és Madrid közötti 930 km (35 km gyorsasági szakasz) vár a mezőnyre.

Ajánlat:

Tragédia a Dakar-ralin

Korábban:

Elindult a Dakar-rali