Tóthék új Bombával a hatodik aranyért

Vágólapra másolva!
Nincs határ! Ez a jelmondata a Bomba Extreme Teamnek - amelynek egyik oszlopos tagja ettől az évtől kezdve az ifj. Tóth János, Tóth Imre, Peugeot 206 WRC trió, amely az utóbbi két évben, vagyis amióta a duó kiegészült a Peugeot legújabb sikermodelljével, verhetetlen a hazai ralipályákon. Janika tavaly ötödik abszolút elsőségét ünnepelhette.
Vágólapra másolva!

Fotó: Amber PR
A legújabb dizájn

Az első futamra való felkészülés némiképp eltért az eddigiektől, ugyanis a csapatnak azon kellett dolgoznia, hogy egyáltalán ide tudjon hozni egy Peugeot-t az idénynyitóra, amely egybeesik az osztrák bajnoki nyitánnyal. Ez azért jelent problémát Janikáéknak, mert a 206-ost közösen bérlik az osztrák Raphael Sperrerrel, márpedig ugyanaz az autó nem lehet két helyen ugyanabban az időben. Nos, a probléma végül megoldódott, az ifj. Tóth, Tóth kettős rajongói megnyugodhatnak és bizonyára a versenyzőknek is nagy kő esett le a szívükről, hiszen az idei szabályok szerint a bajnokságban nincs mínuszolás, vagyis minden futam beleszámít az év végi értékelésbe.

Fotó: Amber PR
Tóthéknak végre több komoly ellenfelük is lehet

A rali-ob 2002-es menetrendje:
április 4-6.: Enternet Esztergom-rali
április 25-27.: Vredestein-rali, Miskolc
május 24-26.: Mapei Albastone-kupa, Székesfehérvár
június 14-16.: Enternet Viadom-kupa, Szombathely
július 12-14.: Veszprém-rali
augusztus 9-11.: Michelin Budapest-rali
szeptember 20-22.: Allianz Hungária Mecsek-rali
október 18-20.: Zemplén-rali

Ajánlat: