Baumgartnert csapattársa ejtette ki

Vágólapra másolva!
Baumgartner Zsoltnak (Nordic Racing) nem sikerült jól a Forma-3000-es nemzetközi bajnokság első futama, a Brazil Nagydíj. A magyar pilóta a 31. körben a 12. helyen haladt, amikor csapattársa, az ausztrál Ryan Briscoe hátulról nekiment, s kiejtette.
Vágólapra másolva!

Baumgartner az időmérő edzésen váltótörés miatt nem tudott megfelelő kvalifikációs időt elérni, ezért csak a 20., azaz utolsó helyről vághatott neki a szombat esti versenynek. A magyar pilóta remekül rajtolt, és az első kanyar után már három társát is megelőzte. Zsolt később egyre feljebb jött, és öt körrel a befejezés előtt már a 12. helyen állt. Ekkor következett be az az ütközés, amelynek csapattársa, az ausztrál Ryan Briscoe volt a másik szereplője. A Nordic ausztrál versenyzője Baumgartner mögött haladt, és hátulról meglökte magyar vetélytársát, aki aztán már nem tudta folytatni a versenyt. Briscoe egyébként végül a 12. helyen végzett a versenyben, amelyet némi meglepetésre Ricardo Sperafico nyert meg. Sperafico a fölényesen vezető Tomas Enge kiesése után kaparintotta meg az első helyet.

"Nem vagyok csalódott, hiszen az edzésen történtek után már azt is eredménynek könyvelem el, hogy majdnem sikerült végigmennem a versenyen, ráadásul 8 helyet javítottam a rajtpozíciómhoz képest" - mondta Baumgartner Zsolt. "A verseny eleje kifejezetten jól sikerült, annak ellenére is, hogy az első körökben nagyon éreztem a rutinhiányt. Most jött ki az, hogy korábban nem versenyeztem még Interlagosban, és hogy egy nappal korábban az időmérő edzésen is 40 körrel kevesebbet mentem, mint a többiek. Néhány körre volt szükségem, amíg megéreztem a féktávokat. A versenyen végig borzasztó meleg volt, ennek ellenére jól éreztem magam, és azt hiszem egyszer sem hibáztam, azaz végig kontroll alatt tartottam az autót. Ami az ütközést illeti, arról keveset tudok mondani. Briscoe mögöttem jött, és próbált előzni, én viszont tartottam az ívet, aztán már csak azt éreztem, hogy meglök, és megpördülök. A csapat majd elemzi a történteket, amire azt hiszem szükség is lesz. Sajnálom, hogy nem sikerült a célom, és nem kerültem be az első tíz közé, de a sok balszerencse után már annak is örülök, hogy önmagamnak tudtam bizonyítani a versenyen."

A Forma-3000-es Brazil Nagydíj végeredménye:
1. Rodrigo Sperafico (Durango)
2. Mario Haberfeld (Astromega)
3. Ricardo Mauricio (Red Bull)
4. Antonio Pizzonia (Petrobras)
5. Bjorn Wirdheim (Arden)
6. Enrico Toccacelo (Coloni)
7. Ricardo Sperafico (Petrobras)
8. Giorgio Pantano (Astromega)
9. Tiago Monteiro (Super Nova)
10. Patrick Friesacher (Red Bull)

Korábban:

Baumgartner: rajt engedéllyel