Baumgartner volt a legaktívabb Ausztriában

Vágólapra másolva!
Rossz rajt után kiváló versenyzéssel végzett a 11. helyen Ausztriában Baumgartner Zsolt a Forma-3000-es versenysorozat idei negyedik futamán. Az egyetlen magyar Forma-3000-es versenyző a verseny legaktívabb pilótájának bizonyult, hiszen az ő nevéhez fűződött a legtöbb előzés a szombati viadalon.
Vágólapra másolva!

Baumgartner a 14. rajthelyről indulhatott, de kevésen múlott, hogy egyáltalán ott lehetett a rajtrácson. Percekkel az indulás előtt derült ki ugyanis, hogy a Nordic Racing szerelői kapitális hibát vétettek, és összecserélték a sebességi fokozatokat.

A pánikszerű javítást követően végül helyére került az ötödik és a hatodik fokozat, és Zsolt nekivághatott a 35 körös versenynek. A rajt után a mezőnyben komoly birkózás kezdődött, aminek több ütközés lett a vége, és néhány versenyautó meg is sérült. Baumgartner szerencsére elkerülte a társakat, de az első két kanyarban rossz pozíciót fogott ki, így többen megelőzték, és visszaesett az utolsó előtti helyre. A magyar versenyző szerencsére megőrizte nyugalmát és ekkortól kezdve rendkívül hideg fejjel és taktikusan vezetett, aminek következtében sorra előzte meg vetélytársait. Zsolt a verseny legaktívabb pilótájaként sok szép előzést mutatott be, és megelőzte többek között az idei versenysorozatot addig összetettben vezető Rodrigo Speraficot. Zsolt végül a 11. helyen fejezte be a versenyt, miközben csapattársa, az ausztrál Ryan Briscoe a 17. helyen végzett.

Baumgartner Zsolt a következőképpen értékelte a viadalt: "Igaz, hogy idén ennél már előkelőbb helyen is végeztem, hiszen Imolában kilencedik lettem, ennek ellenére azt mondom, hogy ez volt az idei legjobb versenyem. Az autó most először volt kifogástalan állapotban, és először tudtam úgy autózni, hogy nem volt semmilyen műszaki problémám. Élveztem a versenyt, és nagyon jó érzés volt, hogy a leintést követően több csapatból is jöttek és gratuláltak, sőt a Forma-1-es Toyota-csapat szakemberei is elismerően szóltak a teljesítményemről. Tudni kell, hogy az ő tesztpilótájuk a csapattársam, Ryan Briscoe, ezért a Toyota különös figyelmet fordít a Nordic versenyzőire. A rajt előtt nagyon ideges voltam, mert kevésen múlt, hogy nem kerültem megint óriási hátrányba a mezőnnyel szemben. A szerelők nagyot hibáztak, amikor összecserélték a sebességfokozatokat, de szerencsére még időben korrigáltak. Ennek ellenére, mivel ez már a sokadik hiba volt, minden bizonnyal leülünk a jövő héten a csapatvezetéssel, és átbeszéljük, hogy miként lehetne elkerülni ezeket a kétségkívül gyermeteg hibákat. Sajnos a rajtom nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, de aztán nagyon belelendültem, és élveztem a versenyzést. Több szép előzésem is volt, és végig nagyon jó ritmusban versenyeztem. A csapatvezetés boldog volt a verseny végén, gratuláltak, és kiemelték, hogy ezúttal a köridők is nagyon bíztatóak voltak. Összességében én is elégedett vagyok, hiszen előzőleg az volt a célkitűzés, hogy kerüljek be az első tízbe, és ettől alig maradtam el. Azt hiszem egyre jobban kezdem megszokni az autót, és talán ahogy nő a megszerzett rutin mennyisége, úgy léphetek majd előre. Az idény előtt azt terveztük, hogy az első hat verseny a rutinszerzést szolgálja majd, és később szövögethetünk olyan reményeket, hogy közelíthetek a mezőny első feléhez. Az évad utolsó versenyeivel kapcsolatosan fogalmaztak meg a Nordic vezetői pontszerző reményeket, és azt gondolom, ha így haladunk, akkor a reményekből valóság is lehet."

Formula-3000, A-1 Ring, hivatalos végeredmény:
1. Enge (Arden), 48:53.862
2. Wirdheim (Arden), 3,716 másodperc hátrány
3. Haberfeld (Astromega), 4,867 másodperc hátrány
4. Pantano (Coloni), 5,596 másodperc hátrány
5. Friesacher (Red Bull), 9,963 másodperc hátrány
6. Toccacello (Coloni), 10,673 másodperc hátrány

11. Baumgartner Zsolt (Nordic Racing), 47,441 másodperc hátrány