Látványos bukások a motorcsónak vb-futamon

Vágólapra másolva!
Nagy várakozás előzte meg a Forma-2000 és Forma-3 motorcsónak-világbajnokság nyitófutamát Dunaújvárosban. Sajnos a magyarok a vártnál gyengébben szerepeltek.
Vágólapra másolva!

Most is tízezrek voltak kíváncsiak a motorcsónak-világbajnoki futamokra a dunaújvárosi öbölben. A vb-sorozat két kategóriájában itt kezdődött az idény, így az is bizonytalan volt, ki milyen hajóval, motorral indul majd, és milyen erőt képvisel.

A várakozás szerint az Aral Forma-3-as versenyben voltak jobb esélyei a magyaroknak, elsősorban Cserni Béla révén, hiszen a másik magyar induló, Kohut Gábor most mutatkozott be a hajóosztály világversenyén.

A bemutatkozás - bár látványos volt - nem sikerült, Kohut ugyanis a 12. helyen haladt, amikor egy hullám megdobta hajóját, s óriásit szaltózott. Szerencsére nem sérült meg, s hajója is viszonylag könnyen javítható sérülést szenvedett. A baleset pillanatában a brit Stallard vezetett, Cserni a második helyen állt. Új rajtot rendelt el a versenybíróság, s a hosszú egyenes végi kanyarba szinte egyszerre érkezett a két hajó. Egyik pilóta sem akart engedni, a kanyarban összeütköztek, a brit hajója nagy sebességgel a part sziklás részére mászott fel, s kis híján az ott - szabálytalanul - tartózkodó nézőknek ütközött. Cserni hajója is használhatatlanná vált, ő is kiesett. Az újabb rajt után a brit Rolls nyert honfitársa, Andrews és a holland Heijman előtt.

A Dunaferr Forma-2000 futam volt az új világbajnoki kategória bemutatkozása, benne a rendhagyó páros versennyel. A látványos páronkénti kieséses viadalban a győzelmet a svéd Jassen szerezte meg. A kategória két magyarja, Mihaldinecz Rudolf és ifj. Sándor Péter ebben a számban nem indult. Mihaldinecz a verseny előtt azt mondta, őt is meglepte, hogy az időmérő edzésen második lett, ennek ellenére sem számít semmi jóra, hiszen technikában nem veheti fel a versenyt a külföldiekkel. A hajótest régi, s nincs olyan támogatója, akinek segítségével korszerűbbet tudna venni. Sándor Péter is hasonló helyzetben van.

Mihaldinecz hamar bizonyította a verseny előtt mondottak igazát, az első kört a tizenhatodik helyen zárta, Sándor a 13. helyen állt ekkor. A hatodik körben Sándor elvitte az egyik bóját, ezért egy kör büntetést kapott. A mezőny lelassított, és a repülőrajt után az első kanyarban előbb a katari Al-Ali csónakja emelkedett fel a levegőbe - a versenyző a szaltó közben kiesett az ülésből -, majd a francia Jarnigon hajója tört ripityára. A versenyzőknek nem történt bajuk, de a versenyt leállították. Az újraindítás után, az egyre hullámzóbb vízen, a norvég Christian Odd Sanne nyerte a sorozat első futamát. Sándor a kilencedik, Mihaldinecz a tizedik lett.

Faludi Gábor

Korábban:

Roda győzött a motorcsónak vb-n (2001.09.16.)