Mäkinen, Sainz és Burns is elhullott

Vágólapra másolva!
Az első nap után vezető Tommi Mäkinen, a harmadik helyen álló Carlos Sainz, valamint Richard Burns is feladta a Szafari-ralit szombaton. Ezzel Colin McRae lett a futam toronymagas esélyese: a Ford Focus versenyzőjének három szakasznyira a győzelemtől két és fél perces előnye van.
Vágólapra másolva!

Forrás: EPA


Mäkinen sem ugrott át minden akadályt
Fotó: EPA


A következő, hatodik szakaszt törölték, így a szombati középső rohammal folytatta a mezőny. A világbajnoki címvédő Burns kiválóan vezetett, a hétvége során először igazán elkapta a fonalat, ám McRae még nála is jobban teljesített. A fordos 3:28 perces előnnyel fejezte be a szakaszt, méghozzá Harri Rovanperä előtt.

McRae addigi üldözőinek gondjai ugyanis fokozódtak, s a nap zárószakaszán fel is adták a versenyt: Mäkinen Subarujának felfüggesztése eltört, Sainz motorjából pedig elfolyt az olaj - utóbbi a harmadik helyen állt, tehát a Ford szempontjából igen jó pozícióban. Burns idén Kenyában ekkor állt először pontszerző helyen, az ötödiken.

Féltávnál a ralivébé/sport/automotor/20020627feltavnal.htmlA ralivébé állása/sport/automotor/20020616aralivebe.htmlWRChttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=30278

Ám a nap végére is maradt meglepetés! A Peugeot-pilóta szintén kiesett, mivel a szakasz teljesítése után képtelen volt elindítani kocsiját, így nem tudott a szervizállomásra hajtani. Fél kilométerrel a cél előtt megsérült a futóműve, s bár még a célig el tudott menni, a bal első kereke megszorult, és hiába próbált meg mindent a brit, a Peugeot nem indult újra. "Kockáztatsz mindent, az életedet is, 180-nal a rögös úton, erre tessék... ez rendkívül bántó, és minden vb-résztvevőnek rossz" - kesergett Burns.

Az éllovas McRae a következőképp summázta a napot: "Harri roppant gyors, de ehhez óriási kockázatot kell vállalnia. Mi egyszerűen csak folytatjuk a saját ritmusunkban."

Az állás:
1. McRae, Grist (skót, Ford Focus WRC) 5:39:02.8 óra
2. Rovanperä, Pietiläinen (finn, Peugeot 206 WRC) + 2:26.2 perc
3. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus WRC) + 9:20.5

Ujlaky István