Kihagyja a Mitsubishi a következő raliidényt

Vágólapra másolva!
Nemrég még az volt a téma, a Marlboro távoztával milyen lesz az új festésű Lancer, erre "váratlanul" bejelentették: a 2003-as szezonban nem áll rajthoz, később aztán a tervek szerint visszatér a Mitsubishi a rali-világbajnokságba.
Vágólapra másolva!
EPA
Jövőre ritkán láthatunk majd Lancereket
Fotó: EPA
"Azért volt szükség erre a lépésre, mert átstrukturáljuk európai és japán anyagi forrásainkat, ez pedig időigényes feladat" - indokolta a döntést Sven Quandt sportigazgató.

Ami nagyjából érthető is. Kezdődött azzal, hogy a Mitsubishi színeiben 1996 és 1999 között zsinórban négy egyéni vb-címet szerző finn Tommi Mäkinen átigazolt a Subaruhoz, majd kiderült, a Marlboro is távozik az 1998-ban gyári elsőségig is jutó csapattól.

Mitsubishi Ralliart/sport/automotor/20020120mitsubishi.htmlWRChttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=30278

Közben az idei sorozatot csak a kiábrándító utolsó helyen zárta a csapat, a Skodával egyetemben mindössze kilenc pontocskát gyűjtve. A határozat ezzel együtt, miszerint kihagyják a 2003-as szezont, mindenféleképp komoly fejfájást okozhat a pilótáknak (és navigátoraiknak) - a francia Delecournak, a skót Alister McRae-nek és a finn Paasonennek (is).

Mert ugyan a vezetők állítják, néhány futamon csatasorba állítják a Lancert (vagy nem a Lancert), de se azt nem tudni, hol, hány alkalommal, se azt, kivel a volánnál. Suttogják, hogy a Mitsubishi 2004-ben kisebb, esetleg a Colton alapuló géppel tér vissza, Francois Delecour is ebben bízik.

"Talán egyszerűbb lenne egy új autóval" - nyilatkozta a francia aszfaltmenő. "Sok idő kellene még ahhoz, hogy a Lancer igazán versenyképes legyen." Delecour egyébként bölcs lépésként értékelte, hogy jövőre nem indul a Mitsubishi - a gyár szempontjából. "Mint versenyző, borzasztó. Jobb egy kevésbé életképes autót vezetni, mint semmit."