Roma bukott és kiesett a Dakar-rali mezőnyéből

Vágólapra másolva!
A kilencedik szakasz elején nagyot bukott, s befejezte szereplését az idei Dakar-ralin a motorosok között összetettben harmadik helyen álló Nani Roma.
Vágólapra másolva!

A spanyol versenyző a gyorsasági 131. kilométerénél szenvedett balesetet, amelynek következtében a feje és az ágyékcsigolyái sérültek. Helikopterrel visszaszállították a rajthelyre, majd onnan viszik tovább Zillába, ahol kórházi ellátásban részesül.

A mezőny pénteken a líbiai Szabha és Zilla között összesen 585 km-t (gyorsasági: 567 km) teljesít.