Gyorsulás, gumifüstölés Tökölön

Vágólapra másolva!
A Hungaroring átépítési munkálatai miatt új helyszínen folytatódik a gyorsulási versenysorozat. A tököli repülőtéren új kategóriákkal és programokkal várják a nevezőket, valamint az érdeklődő közönséget.
Vágólapra másolva!

Április 19-én, szombaton este 18 órától tartják az EVO Gyorsulási Versenysorozat soron következő fordulóját - a tököli repülőtéren. A verseny helyszíne az M0-s autóútról Csepel-Halásztelek lejárónál lekanyarodva öt, Csepel felől Halásztelek felé haladva tíz perc alatt érhető el.

A kapunyitás 18 órakor lesz, az első futamot 19.30-kor indítják. A belépő fejenként 1500 forintba kerül, 12 év alatti gyermekeknek nem kell fizetni. A nevezés díjtalan. A gyorsulási versenyre vállalkozók számítógépes időmérő futamai éjfélig tartanak. Ezután minden kategória első nyolc legjobb időt futott járműveinek tulajdonosai mérik össze erejüket a döntőben.

gyorsulas.huhttp://www.gyorsulas.hu

A szombati esemény kiegészítéseként tartják meg a helybenpörgő versennyel egybekötött Első Magyar Falken Gumifüstölő Bajnokságot. A kopásra ítélt gumikat és a szerelést ingyenesen biztosítják a szervezők a helyszínen. A pontozóbírók a füstnagyság terjedelme, a füst színe, valamint a gumi eldurranásának gyorsasága alapján döntik el a sorrendet.

További újdonság a programban, hogy a nézők előtt zajlik a Street Racing, az utcai gyorsulási bandák első hivatalos összecsapása. Erdős Csaba és csapata pedig 22 órától kaszkadőrbemutatóval szórakoztatja a közönséget. A programokkal és a versennyel kapcsolatban Nagy Krisztina hívható a (06-20) 922-7666-os telefonszámon.