Märtin elképzelhetetlen sebességre kapcsolt

Vágólapra másolva!
A pénteki nap után Märtin vezet Forddal két Peugeot-pilótát, a címvédő Grönholmot és a pontversenyben élen álló Burnst megelőzve. A Finn ralin, a világbajnokság kilencedik állomásán a sebesség minden korábbinál durvább, a (pár)harc nem kevésbé.
Vágólapra másolva!

Hét szakaszt követően ugye Grönholmnál volt az előny 2.4 mp-cel, most újra Märtin a legjobb 2.7-tel. Azaz most már bátran kijelenthetnők, az igazán sebes pályákon nincs ellenfele az új Focusnak (és Märtinnek). Vagy ha van is, ő(ke)t veri ez a Markko gyerek.

A nyolcason (22,31 km) Märtin 1,6 mp-et adott mind Grönholmnak, mind Burnsnek, a kilencesen (20,17 km) 3,5, illetve 8,2 mp-et. Mindezt 125,5, majd 133,7 km-es átlagsebességet elérve, hibátlanul végigszáguldva a finn murván. Döbbenet. A tizesen ugyan Grönholm volt a leggyorsabb, de csak egy tizedet farigcsált a hátrányán.

Märtin vezet hát, babérjain persze nem üldögélhet. Burnsnek azért lassan rá kell jönnie, hogy esélytelen, minden bizonnyal csak Grönholm foghatja meg a fordost. Picit lejjebb Solberg birkózik a három citroenessel, a legjobb ezúttal, eddig McRae közülük. Pontszerző helyen még Mäkinen tanyázik, tehát csupa gyári klasszis az elitben.

Esélyleső, tapasztalatgyűjtő, stb. pozícióban Hirvonen (Ford), Gardemeister (Skoda) és még egy páran, megy ez a Fabia WRC, jól van. Rovanperä bezzeg csak a szponzorok kedvéért mutogatja a 206-ost, tán.

A Finn rali vasárnap délutáni végéig összesen 13 szakaszt kéne teljesíteni.