Kokó és Kuncze raliautóba ül

Vágólapra másolva!
Megtartották a jövő hétvégén nyolcadik alkalommal sorra kerülő Magyar Borok Útja rali sorsolását. A viadalon élsportolók, közéleti személyiségek, zenészek, színészek és politikusok mérik össze tudásukat.
Vágólapra másolva!

A sportolók között az olimpiai és világbajnok bokszoló, Kovács "Kokó" István a legnagyobb sztár, ő a pénteki sorsolás szerint az elsők között rajtolhat a Parlament elől augusztus 29-én reggel 8 órakor. A politikusok közül legkorábban Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke ülhet autóba.

A sajtótájékoztatón Regőci Attila főszervező beszámolt arról is, hogy idén a nyolcvan páros a három nap alatt a korábbi 1000-1500 km helyett 850-et tesz meg az SPQR által biztosított 1,2-es Fiat Puntókkal.

A budapesti rajt után az egri és a villányi borvidéket, valamint Pécset is érintik a résztvevők, a cél szintén a fővárosban lesz. Az útvonalat és a játékos feladatokat Ferjáncz Attila egykori raliversenyző állította össze.