Loeb-Solberg különmeccs az Ausztrál ralin

Vágólapra másolva!
A pénteki napot követően négy másodperccel, a szombati újabb tíz szakasz után öttel vezet a francia Sebastien Loeb (Citroën) a norvég Petter Solberg (Subaru) előtt az Ausztrál ralin, a vb-sorozat tizedik állomásán. Dobogón érezheti még magát a pontversenyben legjobb, angol Richard Burns, a Peugeot-pilóta és a többiek azonban messze lemaradtak Loebéktől. Nemcsak a csata, a tempó is hatalmas.
Vágólapra másolva!

Először is arról, hogy a szombati nap folyamán egyik nagyágyú sem esett ki. Amilyen nehéz szokik lenni ez a verseny, olyan meglepő. Pénteken mondjuk "elment" a legesélyesebb, a címvédő Grönholm, no meg a mi Benikünk is sajnos, a többiek és gépeik azonban bírják.

A második, vagy ha a csütörtöki prológot külön számoljuk, harmadik nap első gyorsaságiját (8,88 km) a subarus Solberg nyerte, hozott 1.2 mp-et Loebön (Citroën). Az alsóbb régióban Duval kielőzte a szintén fordos, de még a tavalyi Focusszal iparkodó Hirvonent a 11. helyért.

A 12-es (20,49 km) után pedig az volt a nagy helyzet, hogy az újabb szakaszgyőzelemmel bizonyító Solberg megfogta a riválist, századra azonos idővel álltak ekkor. "Odalent" Duval és Hirvonen is lejjebb lökte Auriolt, utóbbi skodás csapattársa, Gardemeister meg Schwarzot (Hyundai) utasította maga mögé.

A 13. szakaszon (12,6 km) aztán Loeb nem késlekedett a válasszal, 2.6 mp-et adott Solbergnek. S akikről (még pontszerző helyen) még nem szóltunk: a harmadik Burns (Peugeot) az éllovasok mögött jókora hátránnyal, ám többi vetélytársa előtt izmos előnnyel vegetált, Mäkinen (Subaru), Märtin (Ford) és a két citroënes, Sainz, illetve McRae csatázgatott, utánuk Rovanperä terelgette a 206-ost. Loix (Hyundai) tuti kilencedikként leste az esélyt, hátha ront valaki.

A 14-esen (17,31 km) Solberg volt a leggyorsabb, persze Loeb előtt, fél mp-cel. A 15-ösön (9,42 km) ugyanez, közte 1.2 mp - maradt 1.1 Loebnél. Märtin kielőzte Mäkinent a negyedik helyért. Schwarz borzasztóan lelassult, de megy.

A 16-oson (20,49) nagy meglepetésre Loeb végzett az élen Solberg előtt, közte 1.6 mp. McRae átvette Sainztól a hatodik helyet, ezen a gyorson 11 mp-et adott a skót a spanyol kollegának.

A 17. szakaszon (12,6 km) Loeb nyert, második természetesen Solberg, 0.3 mp hátránnyal. A 18-ason (17,31 km) ehhez képest gigantikus fölénnyel verte a citroënes a subarust (2,4 mp), s előnyét 5,4 mp-esre hízlalta. McRae is nagyot autózott, Mäkinen viszont lassult, helycsere - Colin már ötödik.

Nyolc erdei gyors - négyet Loeb, négyet Solberg nyert, elképesztő. Finnországban is óriási volt a csata, most még durvább, fantasztikus. Ráadásul két fiatalról van szó, kevés tapasztalattal - Loeb például még csak másodszor állt rajthoz Ausztáliában.

A szombatot záró szuperspeciálokon (2 x 2,45 km) Märtin diadalmaskodott (Solberg és Loeb "csak" harmadik, illetve negyedik lett rendre két tizedre egymástól), a citroënes tíz szakaszon át kilenc tizeddel tudta növelni összetettbeli előnyét. Vicces.

Loeb és Solberg is úgy nyilatkozott, hogy még bármi lehet, és néha nekik is úgy tetszik: túl gyorsan mennek... Burns és a többi megannyi nagyágyú elképedve és tisztelettel beszélt a duó teljesítményéről, hozzátéve, a féktelen száguldozásból előbb-utóbb baj lesz...

Jelen állás szerint így festene az egyéni pontverseny élcsoportja: 1. Burns 55, 2. Loeb 47, 3. Sainz és Solberg 46, 5. Märtin 42, 6. Grönholm 38. Ez a Burnsie gyerek csak elhúz, győzelem nélkül... Csapatban élre ugorna a Citroën, 111:109 a Peugeot ellen, a bronzért Subaru-Ford 71:65.

Vasárnap 4 jó hosszú szakasszal, 117 km gyorsaságival fejeződik be a verseny. Esőt, komoly felhőszakadást jósolnak, akkor pedig sártenger is lehet. Ami a subarusoknak, a Pirellinek kedvezhet.

Ausztrál rali, az élcsoport állása 20 szakasz után:
1. Loeb, Elena (francia, Citroën Xsara) 2:32:04.6 ó (106,2 km/ó)
2. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza) + 5.0 mp
3. Burns, Reid (brit, Peugeot 206) + 1:25.8 p
4. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus) + 1:53.1 p
5. McRae, Ringer (brit, Citroën Xsara) + 2:19.5 p
6. Mäkinen, Lindström (finn, Subaru Impreza) + 2:20.9 p
7. Sainz, Marti (spanyol, Citroën Xsara) + 2:26.8 p
8. Rovanperä, Pietiläinen (finn, Peugeot 206) + 2:54.2 p
9. Loix, Smeets (belga, Hyundai Accent) + 5:17.8 p
10. Duval, Prevot (belga, Ford Focus) + 5:55.1 p
11. Hirvonen, Lehtinen (finn, Ford Focus) + 6:00.3 p
12. Auriol, Giraudet (francia, Skoda Fabia) + 6:55.7 p
13. Gardemeister, Lukander (finn, Skoda Fabia) + 8:02.2 p
14. Schwarz, Hiemer (német, Hyundai Accent) + 10:01.2 p
15. Warmbold, Price (német, brit, Ford Focus) + 13:07.9 p