Ralivébé: pihen egyet a Hyundai

Vágólapra másolva!
Komoly sikereket nem tudott elérni, eredménytelenség és anyagi gondok miatt felhagy a gyári ralizással a koreai Hyundai. De a tervek szerint 2006-ban visszatér, újult erővel, jobb autóval. A szezonból hátralévő négy versenyen még láthatunk Accent WRC-ket.
Vágólapra másolva!

Várható volt, nemrég be is jelentették: kiszáll a Hyundai a ralielitből. Egetrengető, de akár csak zajos sikert sosem tudott elérni, autója nem versenyképes, mindössze egy-egy pontocskára, vigaszági meccsre a hasonló cipőben botorkáló Skodával futotta.

Pilótái közül a belga Freddy Loix a Peugeot-hoz igazolt (más kérdés, hogy eleinte kiváló harmadik pilótának tűnt, majd a legújabb FIA-döntés értelmében gyári 206-os vagy 307-es nem jut majd neki), a német Armin Schwarz vélhetően kiszorul a legjobbak mezőnyéből. A kiegészítő, fiatal finn Välimäki, a brit Dale vagy az osztrák Stohl pláne.

Egy Hyundai-főnök szerint végleg nem vonulnak vissza, terveik úgy néznek ki, hogy a 2006-os évad második felében megmutatják magukat, majd 2007-ben ismét teljes szezonra neveznek. Vadiúj géppel, átszervezett keretek közt, új csapattal.

Az idei szezonból hátralévő négy versenyen még elindulnak, próbálják behozni hátrányukat a Skodával szemben. Már ha az Accenteket felkészítő, Milton Keynes (Anglia) központú Motorsport Developments Limited is úgy "gondolja". Mert, hogy megy a vita a Hyundai és az MSD között, az biztos.

Meg az is, hogy mindez nem tesz jót a ralinak. És az is, hogy olyasmi történik a "koreaiakkal", mint az idén pihengető Mitsubishivel. A korábban oly' sikeres japán gyár jövőre tér vissza, remélhetőleg a 2002-esnél strapabíróbb és versenyképesebb Lancerrel.