Kato nem motorhiba miatt halt meg

Vágólapra másolva!
A független vizsgálóbizottság jelentése szerint megfelelő biztonsági intézkedésekkel elkerülhető lett volna az év első gyorsasági motoros nagydíján súlyos balesetet szenvedett Kato Dajdzsiro halála. A szakértők arra az álláspontra jutottak, hogy a műszaki hiba kizártnak tekinthető.
Vágólapra másolva!

Az októberben a sportági Hírességek Csarnokába beválasztott japán pilóta az április 6-i szuzukai futamon az egyik kanyarban több mint 200 km/órás sebességnél elvesztette uralmát Hondája felett, s a falnak csapódott.

A baleset után 13 napig kómában feküdt, majd belehalt súlyos fej-, nyak-, valamint hát- és mellsérüléseibe.

A nemzetközi szövetség egy hónapja döntött úgy, hogy a jövő évi motoros vb nem Szuzukában kezdődik: a Japán Nagydíj az elégtelen biztonsági feltételek miatt kikerült a versenynaptárból.