Szalay szerel, Kis Dakar-dobogóról álmodik

Vágólapra másolva!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős szereléssel, javítással tölti a 26. Dakar-rali hétfői pihenőnapját. A magyar páros a 9. szakasz után az 50. az összetettben. Ugyanakkor a korábban kiesett Kis Sándor, Czeglédi Péter duó már Budapesten számolt be a történtekről. Kis idei terveivel kapcsolatban elmondta, hogy legalább hat Világkupa-viadalon szeretne részt venni, s indul a következő Dakaron is, célja 2006-ban már a dobogó.
Vágólapra másolva!

"Hétfőn a Dakar résztvevői elvben pihennek, de a táborban ezt szerelőnapnak hívják" - mondta Szalay Balázs, majd így folytatta: "Csapatunk felújítja az Opel Fronterát, melyen a következő alkatrészeket cseréljük ki: első differenciálmű, alsó lengőkar, felső lengőkar, kormányösszekötők, szervópumpa, első fékmunkahengerek, szervóolaj, szűrő, első rugós tagok, ütközésgátló, motorolaj, váltó, hátsó differenciálmű, hátsó futómű, fékbetétek, féktárcsák, hátsó lengéscsillapítók, benzinszűrő, fényszóró."

"Letört a jobb oldali visszapillantónk, betört a szélvédőnk, valamint kijavítjuk az összetört karosszériaelemeket. A javításokat nem azért végezzük el, mert az alkatrészek tönkrementek, hanem, hogy a hátralévő szakaszoknak egy teljesen újszerű autóval tudjunk nekivágni. Kedden egy könnyebb, szavannás terepen 300 km-es gyorsaságinak vágunk neki" - tette hozzá Szalay Balázs.

A Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős már hazaérkezett, és sajtótájékoztatón számolt be a történtekről. A magyar duó múlt kedden a motorblokk sérülése miatt volt kénytelen feladni a viadalt.

"Feltett szándékom, hogy aktív versenyzőként dobogóra állhassak a Dakar-ralin. Tudjuk és ismerjük az odavezető utat, a szakmai és az anyagi feltételeink is jónak nevezhetők, éppen ezért már ebben az esztendőben is komoly eredményeket szeretnénk elérni. A csapat hat Világkupa-futamon fog részt venni az idei esztendőben, és elképzelhető, hogy a magyar bajnoki futamokon nem is indulunk. A Világkupában a legjobb tíz közé kerülés a célunk, a 2005-ös Dakar-ralin pedig egy olyan eredmény elérése, ami sokra jogosíthat 2006-ban ugyanott, azaz világbajnoki pontokat és dicsőséget jelent a magyar autósport számára. Tudom, hogy ezek nagy szavak, de képesek vagyunk teljesíteni kitűzött céljainkat" - nyilatkozta Kis Sándor.

Kedden a Bobo Dioulasso és Bamako közötti szavannás terepen 666 km-es távval folytatódik a száguldás, itt 213 km a mért szakasz.