Barros váltja Rossit a Hondánál

Vágólapra másolva!
A gyorsasági motoros világbajnokság egyik legtapasztaltabb szereplője, Alex Barros váltja a Gauloises Fortuna Yamahához távozott Valentino Rossit a Repsol Hondánál.
Vágólapra másolva!

A 33 éves brazil versenyző korábban már száguldott Hondával, vagyis nem szerződött ismeretlen "terepre". Tavaly 101 ponttal kilencedik lett összetettben, s éppen az olasz világsztár új csapatánál volt alkalmazásban. Pályafutása során hat futamgyőzelmet szerzett a MotoGP-ben.

A 24 éves Rossi - aki sorozatban három világbajnoki címet szerzett a Hondával, először 500 kcm-ben, majd kétszer az azt felváltó MotoGPben - a november 2-ai, valenciai szezonzáró nagydíj után jelentette be, hogy csapatot vált.

Rossi 1997-ben a 125 kcm-esek között, 1999-ben pedig a 250 kcm-es géposztályban egyformán az Apriliával lett világbajnok. A Repsol Hondához 2000-ben szerződött, s 2001 óta verhetetlen a motorteljesítményt illetően legmagasabb s legnépszerűbb kategóriában. A legutóbbi két szezonban összesen 32 futamon vett részt, s 20 alkalommal diadalmaskodott. Tavaly elképesztő, 118 pontos előnnyel nyert összetettben.