Solberg elszállt, oroszlánosok az élen

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a 16 futamból álló vb-sorozat ötödik versenye, a durva murvás Ciprusi rali. Az első nap hat gyorsaságija után élen a finn Grönholm (Peugeot), közel hozzá, dobogón még csapat- és honfitársa, Rovanperä, illetve a francia Loeb (Citroën). A világbajnoki cím védője, az elején még vezető norvég Solberg már tuti nem nyerhet, Subaruja elgyengült, nagyon lemaradt.
Vágólapra másolva!

Cipruson tavaly Solberg győzött, ő az aktuális világbajnok, meg legutóbb, Új-Zélandon is Mr. Hollywood bravúrkodott, szóval a papírforma a norvég csillag sikerét ígérte. Vezetett is az első kör, három gyors után. No nem nagy előnnyel, a kétszeres világlegjobb (2000, 2002) Grönholm szintén nagyon akar már nyerni mind magának, mind a Peugeot-nak egyet (aztán meg vébét is, de ez már más tészta, jövő zenéje, ilyesmi).

És Ciprus az Ciprus (lassú, laza murvás, köves, sziklás, csúszós, keskeny utak plusz forróság, bárki bármikor eleshet): az első "áldozat" Duval (Ford) volt: rögtön az első gyorson feladta, kitört egy kerék, a Focusnak annyi. Kipottyant még (privát) WRC-vel a finn Välimäki (Hyundai) és a helyi - már nem annyira - menő Papadimitriu (Ford). Ja, és ugye most se JWRC, se PCWRC, rájuk nem "kell" figyelni.

És hát úgy tetszik, már Solbergre sem: a négyesen megfőtt az Impreza motorja, elgyengült, lelassult, ettől kedve a nap végéig csigatempóban közlekedtek Soliék. Na de meglátjuk, meg tudják-e javítani a gépet, s képesek lesznek-e visszakúszni legalább pontszerző helyre. A csapattárs, még elég zöldes fülű Hirvonen is jó lehet pár pontra (tavaly hatodik lett, biztató). A Mitsubishik úgy látszik, még mindig nem versenyképesek, szomorú. Sohlberg különösen nem gyors, szerencsétlen, finoman szólva.

Vidámabb témák, csapatok: Grönholm és a Peugeot rettentőmód akar győzni, visszatérni (oroszlánnal, de még a 206-ossal utoljára Panizzi diadalmaskodott októberben Korzikán, Magic Marcus több mint egy esztendeje, Argentína óta böjtöl). Ennek megfelelően élen Grönholm a nagyon erős és gyors 307-essel, kérdés, bírják-e (ember+technika). És Rovanperäről se feledkezzünk meg, bár ő azt szokta csinálni, hogy zseniálisan bekezd, aztán a második-harmadik nap vagy feladja, vagy visszaesik csúnyán.

Loeb és Sainz is támad, szóval a Citroën, aki/amely hát tuti nem nézi jó szemmel, hogy a nemrég megkaparintott trónjáról ezidőtájt letaszíttatott a Ford által. A kékoválosoknak Duval kiesésével csak Märtin maradt, a pontversenyben vezető észt klasszis nyomja is rendesen, ott van a szeren. És ottabb is lehet, hiszen helyzetéből adódóan takarított, szombattól már nem neki kell.

Két Peugeot és Citroën meg egy Ford, öten fél percen belül, szokás szerint óriási csata várható. Megy a taktika meg a fohászkodás, hogy ne kapjanak defektet, maradjon négy kereke a kocsinak meg mittomén, bírja a motor is, sikerüljön kikerülni a veszélyesebbnél veszélyesebb köveket, ésatöbbi.

Forrás: EPA

Loeb és Xsarája - tűzközelben a Citroën

Folytatás szombaton újabb 6 szakasszal (109,56 km). Ja, a történeti hűség kedvéért: az első kettőről Solberg, a harmadikról és az ötödikről Loeb, a negyedikről Grönholm, a hatosról Märtin jött ki leghamarabb.

32. Ciprusi rali, állás 6 gyorsasági, 121,78 km után (élcsoport):
1. Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 307) 1:57.24.6 ó (62,2 km/ó)
2. Rovanperä, Pietilainen (finn, Peugeot 307) + 10.7 mp
3. Loeb, Elena (francia, Citroën Xsara) + 20.1 mp
4. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus) + 21.0 mp
5. Sainz, Marti (spanyol, Citroën Xsara) + 26.7 mp
6. Hirvonen, Lehtinen (finn, Subaru Impreza) + 2:39.1 p
7. Tuohino, Ahonen (finn, Ford Focus) + 4:09.8 p
8. G. Panizzi, H. Panizzi (francia, Mitsubishi Lancer) + 4:22.3 p
9. H. Solberg, Menkerud (finn, Peugeot 206) + 5:39.6 p
10. Warmbold, Price (német, brit, Ford Focus) + 8:01.6 p
11. P. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza) + 9:32.3 p
... 16. Sohlberg, Lindström (finn, Mitsubishi Lancer) + 19:40.3 p