Vágólapra másolva!
Sebastien Loeb nyerte a Török ralit, a vb-sorozat hetedik állomását, második a finn Marcus Grönholm (Peugeot), harmadik a norvég Petter Solberg (Subaru) lett. A Citroën francia ásza idei negyedik győzelmével növelte előnyét a pontversenyben Solberg előtt, ahogy csapata is a Forddal szemben.
Vágólapra másolva!

Loeb a csúcson. Aszfaltkirályból bármilyen körülmények közepette abszolút győzelmi esélyekkel rajthoz álló világbajnokjelöltté nőtte ki magát, kétségtelen. Tavaly még "csak" második lehetett egyéniben, emékszünk, Citroënék úgy döntöttek, fontosabb a csapatarany, ne kockáztasson a kis extornász. Ebben a szezonban viszont úgy tetszik, a konstruktőri trón megőrzésén túl az egyéni cím is cél, sőt. Lényeg a lényeg: Seb hét versenyből négyet megnyert, egyszer második, egyszer negyedik lett, előnye 9 pont, nem semmi. Persze a Citroën is a helyére került, már 15 ponttal húz a gyári meccsen.

De vissza Loebhöz, a méltatásához: az 5. Török ralin (amely másodszor volt csak vébés) első "igazi" murvás futamgyőzelmét szerezte. Mert bár Cipruson nem ő volt a leggyorsabb, a Peugeot-pilótákat kizárták, így kasszírozhatott 10 pontot. Aztán legutóbb az Akropoliszon is volt nála egy jobb (Solberg) - most aztán Grönholmot és Solit is elverte élesben, tisztán, ahogy kell. Nagy bravó.

Miként a Citroënnek is, amely kettőből kettőnél tart Anatóliában, tavaly Sainz mester diadalmaskodott. Sanyibá ezúttal a negyedik helyre kormányozta be a Xsarát, pedig görcsölt neki a kis gyomra, fogyott egy csomót meg minden - értékes pontok, nagyszerű sportteljesítmény. És még egy utsó loebölés: összesen 8 sikernél tart, nagyon megy neki, s nagyon nem szállt el magától. Higgadt, rettentő céltudatos, félig robot, szerény, zseniális, no.

És ami a versenyt illeti Citroën-szempontból: Loeb nagyjából rajt-cél győzelmet aratott. Szerencséje volt az elején, mert a nedvesebb időjárás/pályaviszonyok miatt megúszta a takarítást, nem jelentett számára hátrányt, hogy elsőként kellett indulnia. Volt egy 10 mp-es büntetése is, amit aztán visszavontak (kiugrott egy startnál, de nem önhibából), illetve a záró gyors után három keréken csorogtak el a finisbe, hát így. Guy Fréquelin csapatfőnök nem győzött ömlengeni, büszke az egész teamre szerelőstül, Michelin-gumistul, mindenestül, kész.