Loeb és a Citroën már célegyenesben

Vágólapra másolva!
Sebastien Loeb idei ötödik futamgyőzelmét aratva simán nyert a Német ralin, a vb-sorozat tizedik állomásán. A pontversenyben előnyét lassan behozhatatlanná hizlaló francia klasszis mögött a belga Francois Duval (Ford), illetve citroënes csapattársa, a spanyol Carlos Sainz végzett.
Vágólapra másolva!

Papírforma. Mióta vébés a Német rali, csak Loeb tudott győzni - most már zsinórban harmadszor. Előtte, 2001-ben honfitársa, Bugalski kitapasztalta a Citroënnek, milyen is a verseny, hát a "kisebbik" francia csapat rendesen megtanulta a leckét, s azóta veri jól a mezőnyt.

A pontversenyben - egyéniben - Loeb már 29 ponttal vezet, már nem a háromból hármat bukó, címvédő Solberg, hanem a kapaszkodó Märtin előtt. Sőt, Mr. Hollywoodot Sanyibá is kielőzte, és nem lehet nem észrevenni Duval bravúrkodását, ő is szépen feljött. Mindezzel együtt szinte biztos, hogy tavalyi ezüstje után Loeb idén megszerzi első aranyát. Idei ötödik, pályafutása kilencedik sikere. Már rég megmondta Sainz, mostanában meg Mäkinen, hogy az extornász hamar a csúcsra ér, nem kevesebb mint hat vb-trófea birtokában nekik (is) hihetünk...

A vb állása - egyéni pontverseny

Miként az is, hogy a Citroën címet véd: ha picivel is, de megint távolodott riválisaitól a PSA-konszerntesó Peugeot hegemóniáját megirigyelő és már-már kopírozó gárda. Legközelebb a Ford van, a Subaru és Peugeot messze lemaradt.

A vb állása - konstruktőri verseny

A 23. Német raliról címszavakban: a kétszeres világbajnok (2000, 2002) Grönholm nem folytatta finnországi remeklését a 307-es Peugeot-val, rögtön az első napon kiesett. Ahogy a 2003-as legjobb Solberg is - szombaton, a negyedik helyről bukott egy nagyot és ki, amortizálva lefele az Imprezát. A pihengetni, fejlesztgetni visszavonuló Mitsubishi mindkét egysége, a Sola- és a Panizzi-féle autó is feladta. A privát WRC-s "nagy nevek" közül Carlsson (Peugeot 206) és Kresta (Skoda) nem ment végig.

Loeb rajt-cél győzelmet aratott, mögötte Duval és Sainz harcolt az ezüstért, főleg előbbi előtt le a kalappal (idei negyedik dobogós helye). De azt is érdemes észrevenni, hogy Sándorunk legutóbbi három versenyén mindig azelső háromban zárt, amúgy a szezon során tízből öt alkalommal. Ha haozzátesszük és vesszük Loeb teljesítményét, megállapíthatjuk, meg is állapítjuk, hogy a legjobb formában lévő, legkiegyensúlyozottabb trió pezsgőzhetett Trierben.

Märtinnek a finn másodikat követően ezúttal egy negyedik pozíció jutott, Robert-t meg érdemes volt gyárinak nevezni, hiszen Loix előtt végzett. Nem valami nagy eredmény a Peugeot-tól. Viszont kisebb gratula Gardemeisternek és a Skodának a hetedik, az aszfalton még bénácska Hirvonennek a nyolcadik helyért.

Az N csoportban a spanyol Pons győzött, persze, hogy Mitsubishivel, még két brit subarus: McShea és Colin öccse, Alister McRae állhatott dobogóra.

Következik az újonc Japán rali szeptember 3. és 5. között.

23. Német rali, végeredmény, élcsoport:
1. Loeb, Elena (francia, Citroën Xsara) 4:01:57.4 ó (101,9 km/h)
2. Duval, Prevot (belga, Ford Focus) + 29.1 mp
3. Sainz, Marti (spanyol, Citroën Xsara) + 1:09.5 p
4. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus) + 2:40.4 p
5. Robert, Bedon (francia, Peugeot 307) + 3:30.1 p
6. Loix, Smeets (belga, Peugeot 307) + 4:06.0 p
7. Gardemeister, Lukander (finn, Skoda Fabia) + 5:44.2 p
8. Hirvonen, Lehtinen (finn, Subaru Impreza) + 6:41.1 p