Solberg nem adja fel

Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő Petter Solberg sikerével ért véget az újonc Japán rali, az idén már 16 futamból álló szezon tizenegyedik versenye. A subarus norvég mögött második az összetettben előnyét ezúttal is növelő francia Sebastien Loeb (Citroën), harmadik az észt Markko Märtin lett (Ford).
Vágólapra másolva!

A harmadik nap hét szakaszából az első kettőn Loeb, a következő kettőn Märtin győzött, majd Grönholm jött, Solberg is megmutatta, végül Märtin és Grönholm azonos idővel zárt a 27-esen. Minden egyes gyorson tizedek döntöttek, szó nem volt békés, biztonsági autózgatásról, a megszerzett pozíció őrizgetéséről (kivéve tán a dobogósokat).

Összességében Solbergé lett 12 szakasz (4+7+1), Loebé 6 (4+0+2), Sainzé 3 (1+2+0), Grönholmé is (0+1+2) és Märtiné is (0+0+3), Duvalé meg 1 (0+1+0). A 27 ugye azért 28, mert Grönholm és Märtin egyszer osztozott. Csapatban Subaru 12, Citroën 9, Ford 4, Peugeot 3. Gumilag Michelin-Pirelli 15-12, sok lúd disznót győz.

Mindennél jóval fontosabb, hogy a 2003-as világbajnok Solberg idei harmadik, pályafutása nyolcadik futamamgyőzelmével visszakeveredett a második helyre, három bukta után célba ért, nem is akármilyen, de az első helyen. Úgy-ahogy hazai pályán, japán autóval, a most hibátlan Subaruval. Komoly előnnyel, mindenki nagy-nagy örömére. Kiheverte hát a németországi balesetet.

Ezzel együtt Loeb ismét csak növelte előnyét, ami már 30 súlyos pont, ez az ember lassan schumacheri precizitással nyomja. De jobb, mert legalább nem mindig nyer. Tudja jól, a második hely is gyönyörű, azért is jár vagy 8 pont, az néki meg éppen elég, sőt. Félelmetes a szériája: tizenegy versenyből csupán egyet nem tudott befejezni, egyébiránt soha nem rosszabb negyediknél, nyolcadszor dobogós (első vagy második). Világbajnok akar lenni, nem kockáztat, ennyi. És még két aszfaltos meccs is van, ott meg csak az égiek verhetik őt és a Xsarát.

Märtin barátunknak is jól megy, sorozatban harmadszor bravúrkodott (Finnországban ezüstös, a Német ralin negyedik, Japánban bronzos lett). Embereset harcol riválisaival, s ha csemp idén nem is lesz, nem semmi, amit művel a szélsebes Focus volánja mögött. Ha emlékszünk, mekkorát esett Argentínában, csoda...

A kettő darab kétszeres világbajnok vasárnapi különmérkőzését Grönholm (2000, 02) nyerte Sainzcal (1990, 92) szemben, kis presztízs, egy pont ide vagy oda. A szombaton még hatodik Duval bezzeg kiesett a 22-esen, besokallt, ötfutamos remek sorozata szakadt meg ezzel. Rovanperä csak célba ért, ahogy Hirvonen is, másodjára örvendezhet egy pontocskának a privát WRC-s Warmbold (ő meg a helyi hős, N-es Subarunak toló Araival bokszolt, s verte hét tizeddel!!! a nyolcadik helyért).

Forrás: EPA

Warmbold Focusban

Nos így, bemutatkozott a rendkívül gyors Japán rali, következik két hét múlva a szezonzáróból előrehozott Brit rali, Solberg kedvence. Mennek ottan majd még a juniorok is, meg hát újfent előkerül egy-két Fabia WRC, és az jó.

Japán rali, végeredmény (élcsoport):
1. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza) 3:43:50.6 ó (103,6 km/ó)
2. Loeb, Elena (francia, Citroën Xsara) + 1:13.3 p
3. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus) + 1:43.3 p
4. Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 307) + 2:17.9 p
5. Sainz, Marti (spanyol, Citroën Xsara) + 2:31.0 p
6. Rovanperä, Pietilainen (finn, Peugeot 307) + 7:26.2 p
7. Hirvonen, Lehtinen (finn, Subaru Impreza) + 9:06.5 p
8. Warmbold, Price (német, brit, Ford Focus) + 18:14.7 p