DTM: Häkkinen újra a Mercedesnél

Vágólapra másolva!
Az 1998-ban és 1999-ben Forma-1-es világbajnok Mika Häkkinen jövőre visszatér a Mercedeshez, de ezúttal a német túraautós bajnokságban, a DTM-ben indul. A hír már október végén is felröppent a német sajtóban, azonban tényként csak most jelentették be.
Vágólapra másolva!

"Továbbra is a Mercedes-család tagjának érzem magam, és örülök, hogy ismét versenybe szállhatok" - mondta a 2001-ben visszavonult, 36 éves finn pilóta, aki októberben már tesztelt a stuttgarti istállónál. A DTM vonzza a korábbi Forma-1-es pilótákat, ugyanis Häkkinen a hetedik, aki az elitkategóriából a DTM-be vándorol (Jean Alesi is itt nyomja), a legnagyobb sikert Bernd Schneider érte el: négy bajnoki címet szerzett. A kétszeres világbajnok leigazolása hosszú idő óta a legjobb hír a sorozat rajongói számára, akiknek nemrégiben kellett megemészteniük, hogy az Opel 2005-től elbúcsúzik a küzdelmektől.