Pénteken csak összeköt a Dakar-mezőny

Vágólapra másolva!
A rendkívül rossz látási viszonyok miatt a Dakar-rali szervezői törölték a pénteki gyorsasági szakaszt. A mért távot előbb 520-ról 130 km-re csökkentették, majd miután nyilvánvalóvá vált, hogy ezen a napon nem lehet versenyt rendezni, újabb módosítás következett.
Vágólapra másolva!

Gönyörű képek a sivatagi show-ról

Kilenc kiszolgáló helikopter közül hét nem tudott felszállni, márpedig a segítségükre nagy szükség lenne, mert sokan még az előző napi penzumot sem teljesítették. Eddig csupán 90 motor, 53 autó és 25 kamion érkezett meg Tísitbe, a többiek üzemanyagra várakoznak.

A mezőny tagjainak "összegyűjtése" után Tísit és Tidzsikdzsa között 360 km-es összekötő szakasz teljesítése vár a versenyben maradottakra.

Szombaton elvileg újabb mauritániai szakasz következik Tidzsikzsa és Atar között (399 km, ebből 361 a gyorsasági), hogy aztán vasárnap - nagyjából féltávhoz érve - pihenjen, rendezze sorait a megfogyatkozott mezőny (péntek 13 óráig mindössze 100 motoros, 68 autós és 31 kamionos ért célba).

Amelyben az autósok között a címvédő, francia Peterhansel vezet Mitsubishivel, a motorosoknál a spanyol Coma (KTM), a kamionosoknál pedig az orosz Kabirov-féle Kamaz.

A kilenc magyar indulóból, egységből még nyolc van versenyben, miután csütörtökön Hermann Henrik (KTM), a Magyar Motorsport Szövetség elnöke feladta. A motorosoknál maradva Varga Ákos (KTM) remek, az abszolút 27. helyről várja a folytatást. Az eddig szintén kiválóan versenyző Nagy Péterről (KTM) még nem érkezett friss hír.

Az autósoknál Palikék (Nissan) a 21., Szalayék (Opel) a 22., Kisék (Nissan) a még szintén bravúros 40. helyen állnak, Lisziék (Mitsubishi) még nem ér(het)tek célba. A kamionosoknál 23. helyen vannak Darázsiék (MAN), eggyel mögöttük pedig Szallerék (Mercedes).

[origo] / MTI