Varga vezet Szardínián

Vágólapra másolva!
Március 17. és 19. között Szardínián porol a tereprali sprint Európa-kupa mezőnye. Az autósok közt a Szalay, Tagai, Opel Frontera trió, a motorosoknál Varga Ákos igyekszik KTM-mel.
Vágólapra másolva!

Szalay Balázs és Tagai Róbert Opel Fronterája sikeresen túlesett a technikai és adminisztratív gépátvételen a Szardínián csütörtökön kezdődő tereprali sprint Európa-kupa viadalon, sőt, a bemelegítésnek szánt, 8,1 kilométeres szuperspeciálison is. A technikai gépátvétel elhúzódása miatt egy órát csúszott a rajt, ez azonban nem okozott gondot a pilótáknak. Az már inkább, hogy nem volt pontos az itiner, a kanyargós pályán sokszor csak minden harmadik fordulót jelezték, így viszonylag nehezen lehetett tudni, hogy mikor mi következik.

"Az Opel Frontera kiválóan működött, de az az igazság, hogy én nem nagyon éreztem sem az autót, sem a terepet. Lehet, hogy ez azért volt, mert túl rövid volt a szakasz ahhoz, hogy felvegyem a ritmust, de az is rettentően zavart, hogy itiner nem volt pontos. Szegény Robi hiába diktálta, hogy ötszáz méter múlva jobbkanyar, ha közben még volt két balforduló."

A motorosokkal kapcsolatos hír, hogy Varga Ákos bringája is megfelelt az ellenőrzésen, csakúgy, mint Szilvási Péter KTM-je, utóbbi azonban nem tudott elrajtolni a versenyen, mert a gépátvétel után nem sokkal tönkrement a motorja... A gyér mezőnyben (végül összesen hárman rajtoltak el) Varga remekül kezdett - két másodperccel megelőzve az olasz Morasuttit, megnyerte a szakaszt. "Csúszós, poros volt az út, nem lehetett hibázni, mert akkor leesett volna az ember a szakadékba" - mondta Varga.

Az Italian Baja név nem véletlenül ismerős a sportág rajongói közül sokaknak, hiszen a verseny korábban szerepelt a Világkupa programjában. Tavaly nem tudták megrendezni (környezetvédelmi és anyagi okokról egyaránt lehetett hallani), így aztán nem is a megszokott helyszínen, a Pó folyó medrében tartják, hanem átvitték Szardíniára, ahol egyébként tavaly óta ralivilágbajnoki versenyt is rendeznek.

Szalay számára egyébként csak a helyszín új, a rendezőket már ismeri, hiszen pályafutása első Világkupa-viadala pont egy Italian Baja volt: 2000-ben Jakab Tamás navigálásával kategória-hatodik helyet szerzett a viadalon. Szardínián pedig Szalay nem az utóbbi két évben megszokott mitfahrerével startol - ezúttal Tagai Róbert ül a "jobb egyben". Az ok nagyon egyszerű: Szalay több mint egy éve megígérte a versenykamionban navigáló Tagainak, hogy a MAN után egyszer azt is kipróbálhatja, milyen érzés az Opel Fronterával közlekedni. Most jött el a pillanat.

A csapat a legutóbbi országos bajnoki viadal (Adrienn-Gombi-kupa, abszolút sorrend: 1. Gál István/Oroszlán Tibor (GBaba Proto), 2. Szalay Balázs / Bunkoczi László (Opel Frontera), 3. Ács László / Bagics Róbert (Nissan Navarra) óta kicserélte a "fogyóalkatrészeket" az autón, konstrukciós változtatást azonban nem hajtott végre rajta, efféléket majd csak az olasz megméretés után terveznek. S hogy mit vár Szalay a viadaltól? "Mindenképp szeretnék az élmezőnyben végezni, és lehetőleg dobogóra állni" - árulta el legtitkosabb vágyait a januári Dakar-ralit a 21. helyen teljesítő pilóta.

Az Italian Baja össztávja 773 km, ebből 413 a gyorsasági 9 (7 pénteki és 2 szombati) szakaszra bontva

Eredmények:

Autósok (37):

  • 1. R. Sousa, Silva (portugál, Nissan Pick-Up) 6:42.0 p.
  • 2. Henrard, Roissard (francia, Volkswagen Buggy) 7:06.0
  • 3. Micuhasi, Lurquin (japán, francia, Nissan Pick-Up) 7:06.9
  • ... 18. Szalay, Tagai (magyar, Opel Frontera) 7:25.9

Motorosok (3):

  • 1. Varga Ákos (magyar, KTM) 7:22.0
  • 2. Morrasutti (olasz, Husqvarna) 7:24.5
  • 3. Kasta (cseh, KTM) 8:16.1