Palikék már kilencedikek Marokkóban

Vágólapra másolva!
Nehéz de sikeres napot tudhat maga mögött az RTL Motorsport Klub egysége: Palik László és Darázsi Gábor a pénteki két szakasz összesített eredménylistáján a 11. pozíciót foglalják el, abszolútban viszont már a 9. helyre jöttek fel! Sivatagi Világkupa-futamon több versenynap után sosem állt még magyar egység ilyen előkelő pozícióban.
Vágólapra másolva!

Összekötő 20 km - 1. szelektív 99 km - összekötő 23 km - 2. szelektív 224 km - összekötő 66 km

Borzasztóan nehéz két gyorsaságit jelöltek ki péntekre a szervezők. Az első, 99 kilométeres mért szakaszon cseles dűnék keserítették a versenyzők életét, a másodikon pedig (ez 224 kilométer hosszú volt) a navigáció volt igen bonyolult.

"Az első gyorsaságin viszonylag alacsony guminyomással mentünk a dűnék miatt, ez viszont azt jelentette, hogy igencsak kímélnünk kellett a papucsokat" - kezdte az élménybeszámolót Palik László. "Miután két komoly ellenfelünket is láttuk fejre esni, rájöttünk, hogy itt nem érdemes kockáztatni. Ehhez képest meg voltunk elégedve a 21. hellyel, de azért ennél előbbre szerettünk volna jönni a nap végére, így a második szelektíven nyomtuk, ahogy tudtuk."

"Kaptunk egy defektet, a kerékcserével elbíbelődtünk néhány percig. Az egész gyorsaságin pokoli nehéz volt a navigáció. Ma minden lettem volna, csak navigátor nem. Mivel viszonylag elöl mentünk, alig-alig volt nyom, GPS-pontok pedig már nincsenek, így maximum fokra tudtunk menni, vagy még inkább az ösztöneink után, mivel az itiner, amit a rendezők kiadtak, jószerivel használhatatlan volt a rengeteg javítás miatt. Ez viszont iszonyú feszültté tette az egész szakaszt."

"Vezetéstechnikailag keresztbordák, homokátfúvások nehezítették a dolgunkat, hatalmasakat dobtak az autón. Összességében nem volt ma nehéz eldobni a versenygépet, és sajnos több elég csúnya balesetet láttunk, bár szerencsére komolyabb sérülésről nem tudunk. Az eredménynek természetesen nagyon örülünk, főleg annak, hogy a kategóriánkban harmadikak vagyunk a két gyári Mitsubishi mögött, de még mindig nincs vége a versenynek, még mindig nagyon sok van hátra."

Szombaton a dűnék után ismét technikás pálya és hegymászás vár a versenyzőkre. A gyorsasági Tan Tan és Tarmguist között 291 kilométer hosszan kanyarog. A cél után a verseny leghosszabb, 218 kilométeres összekötő szakasza viszont már ismét Agadirba vezeti a mezőnyt, ahol a versenyzők a kényelmes tengerparti szállodákban pihenhetik ki magukat az utolsó nekifutás előtt.