Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bejelentette, a Szuzukát sújtó Ma-on (vagy ahogy másképp nevezik: 22-es) tájfun miatt törölte a Japán Nagydíj szombati programját.

A Japán Nagydíj pénteki szabadedzései után számítani lehetett a döntésre, minthogy azonban soha nem fordult még elő ilyesmi a Forma-1 történetében, megdöbbentő a hír: a Szuzuka környékén tomboló Ma-on tájfun miatt az FIA törölte a Japán Nagydíj szombati programját, s elrendelte a pálya "lezárását".

Az illetékesek helyi idő szerint este hat órakor ültek össze válságértekezletet tartani, s mindent, így az időjósok előrejelzéseit is figyelembe véve úgy döntöttek, mind a nézők, mind a versenyzők testi épsége sérülhet, ha szombaton autók merészkednek a pályára. Az előrejelzések szerint szombaton a mainál is erősebb esőzésre, valamint száz-kétszáz kilométeres széllökésekre kell számítani, vasárnapra azonban javulhat az idő.

Így aztán - Montoya nagy bánatára - nem marad el az időmérő edzés (a szabadedzések viszont igen), csak éppen nem szombaton, hanem helyi idő szerint vasárnap reggel rendezik meg. Az első tréningre kilenckor (2.00), míg a másodikra tízkor (3.00) kerül sor, a verseny délután fél hármas (7.30) időpontja változatlan. A kolumbiai azért örülhet is, mert a vészmegoldás az "asztalon maradt": amennyiben az időjárás vasárnap reggel sem teszi lehetővé a körözést, az előző, kínai futam végeredménye alapján alakul ki a rajtsorrend. Az ítéletidő legrosszabb esetben az egész Japán Nagydíjat elmoshatja, bár Michael Schumacher például kijelentette: ha kell, hétfőn is autóba ül.

A csapatok egyébként a délután nagy részét a felszerelés elpakolásával töltötték, a helyi hatóságok ugyanis arra kérték őket, a várható viharos széllökések miatt vigyenek mindent zárt helyre.

-tyg-