Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Ferrari-istálló idei, F2004 kódjelű, kissé átalakított versenygépével kezdi a következő a szezont, az új autó az ötödik futamon mutatkozhat be.

Idén a Ferrari szakított régi jó szokásával, s hanyagolta az óvatosságot: nem előző évi autójának módosított változatával kezdte az idényt, hanem már Melbourne-ben bevetette az F2004-est. A húzás bejött, hiszen a monacói futamig legyőzhetetlen volt Michael Schumacher, 2005-ben azonban visszaáll a régi rend. Korábban Jean Todt csapatfőnök már kifakadt, hogy az új szabályok miatt egész évi fejlesztési munkájukat dobhatják a kukába s kezdhetnek mindent elölről, ennek megfelelően a következő szezont az idei autó új regulák szellemében átalakított verziójával kezdik Maranellóban. A vadiúj modell a tervek szerint az ötödik nagydíjon mutatkozhat be.

"Jó autót akarunk építeni, ehhez pedig idő kell" - indokolta a döntést Ross Brawn technikai igazgató. "Márciusig el tudnánk ugyan készülni az F2005-össel, de a nagy sietség miatt biztosan nem lenne tökéletes. A motorral, amelynek a jövő évtől kezdve két versenyhétvégét kell kibírnia, hasonló a helyzet, a munkát elkezdtük, de mivel az idei háromliteres erőforrást kezdtük fejleszteni (jövőre 2,4 litereseket lehet használni), futhatunk neki a projektnek még egyszer."

Az új autót a Ferrari már tesztelte is, Luca Badoer, Andrea Bertolini és Michael Schumacher is megtett vele néhány kört, az eredmények megfelelnek az FIA céljának: a világbajnok három másodperccel volt lassabb, mint az F2004-essel. "Az egyik tartalékautót alakítottuk át az új szabályokhoz igazodva, Michael elsőre nehézkesnek találta vezetését, de aztán hozzászokott. A tapadással, a leszorítóerővel és a fékerővel voltak gondjai, a módosítások után azonban elégedettnek tűnt."

Az FIA egyelőre nem hozta nyilvánosságra a jövő évi versenynaptárat, mégis biztosnak tűnik: 2005 első futamát Ausztráliában rendezik, ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk.

-tyg-