Vágólapra másolva!
Az idén és tavaly is összetett győztes Citroën, valamint a korábbi egyeduralkodó Peugeot 2006-tól nem vesz részt a rali-világbajnokságon.
Vágólapra másolva!

"Tekintettel az autóiparban tapasztalható kedvezőtlen körülményekre, a PSA Peugeot Citroën nem nevezi márkáit a 2005 utáni rali-világbajnokságokra. További vizsgálat tárgya lesz, hogy milyen más lehetőségek kínálkoznak a sportköltségvetés csökkentését szem előtt tartva. A Citroën Sport és a Peugeot Sport a megfelelő időben tudatja majd, hogy mely verseny(ek)en vesz részt 2005 után" - áll a cégcsoport közleményében.

Az utóbbi öt évben e két csapat nyerte a konstruktőrök vb-címét, s háromszor adott világbajnok pilótát. A közlemény szerint a sikerek hátterében a kemény munka mellett a jelentős anyagi támogatás áll.

A PSA bejelentésére közvetlen azután került sor, hogy az egyik rivális, a Ford közölte, további négy évig résztvevője lesz a ralivébének. Annak fényében is "érdekes" a hír, hogy már javában tesztelik és fejlesztik a Xsarát váltó C4 WRC-t, a világbajnok gép utódját a 2005-ös szezon második felében tervezték bevetni...

A Ford (és a Skoda, no meg a Mitsubishi, és 2006-tól a Hyundai) maradása, visszatérése, illetve a PSA távozása a "pilótapiacon" is számtalan változást, mozgást jelent, bizonyára hamarosan e téren is kiderül, ki merre tart. Eddig azt tudjuk, hogy Carlos Sainz abbahagyja, bezzeg Colin McRae skodás restartjáról egyre többet pletykálnak.

És legújabban az a hír is járja, hogy a Korzikai és a Katalán ralin is meglepetésre több mint remeklő, francia Sarrazin gyári autót kaphat, és pályáról raliba készül a svéd Ekström. McRae WRC-t szeretne pártfogoltjának, Meeke-nek. Duvalt meg akarja tartani a Ford. Märtin a Peugeot-nál folytathatja, stb...

MTI / [origo]