Szuperduó a Peugeot-nál, támad a Skoda

2004.12.01. 14:39

Amiről már tudni lehetett, most eldőlt: a következő szezonban a Ford helyett a Peugeot színeiben versenyez Markko Märtin, az idei ralivébé harmadik helyezettje. A Skoda négy pilótát állít csatasorba. Kezd összeállni a 2005-ös WRC-kép.

A francia autógyártó - amely korábban jelezte, hogy a PSA-konszerntesó Citroennel egyetemben a 2005-ös lesz az utolsó idénye ebben a kategóriában - azt is bejelentette: az észt pilóta mellett a kétszeres világbajnok (2000, 2002) Marcus Grönholm lesz a másik versenyző, a finn klasszis tehát marad.
   
A 29 éves Märtin - navigátorával, a brit Michael Parkkal - pályafutása során eddig öt viadalt nyert. Átigazolása a harmadik a holtszezonban - először az derült ki, hogy a belga Francois Duval Ford helyett világbajnok Citroent fog kormányozni, az eddig skodás finn Toni Gardemeister pedig éppen a kékoválosokkal tart a következő évadban.

"Nagyon boldog vagyok" - nyilatkozta Märtin. "Már alig várom, hogy Marcus csapattársaként nekikezdjek a 2005-ös évnek, hiszem, hogy mind egyéniben, mind csapatban az aranyéremért hajthatunk a Peugeot-val." Az észt kiválóság azt is hangsúlyozta, hogy véleménye szerint még mindig a kétszeres világbajnok (2000, 2002) Grönholm a leggyorsabb a mezőnyben...

A lassan őspeugeot-s "Magic Marcus" (hatodik esztendeje nyomja ottan) sem fukarkodott a dicséretekkel: "Markko zseniális versenyző, bárhol, bármilyen burkolaton képes a győzelemre. Érkezésével nagyon komolyan erősödött a csapat."

Az oroszlánosoknak kell is a siker, hiszen a 2004-es szezon bizony igen pocsékra sikeredett. Grönholm révén mindössze egy alkalommal, Finnországban nyert a sokáig verhetetlen 206-ost váltó 307 WRC, ciprusi első (és ötödik) helyüket törölték a szabálytalan vízpumpa miatt. Grönholm esett-kelt, amúgy csupán negyedikek lettek az abszolút konstruktőri meccsen...

Jövőre bezzeg új felállás, új gumi (már nem Michelin, hanem a Subaruhoz hasonlóan Pirelli), új remények, meglátjuk, mire mennek.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK