Janika is kiesett, Benik győzött a Miskolc-ralin

Vágólapra másolva!
A pénteki tömeges WRC-kiállás után szombaton az egri első ifj. Tóth János (Peugeot 206) is feladta az ob második futamát. A hatszoros bajnok helyett így 2003 legjobbja, Benik Balázs nyert (Ford Focus), ezüst- és bronzérmes az egyaránt Skoda Octaviát hajtó Bútor Róbert, illetve Tagai Tamás lett.
Vágólapra másolva!

Megszakadt a nagy sorozat, miszerint Bahor Bea ahány versenyen indul, ott győz is. Az N-es bajnoki címet követően a visszatérő ifj. Tóth Jánossal a szezonnyitó Eger-ralit megnyerték, Miskolc környékén is sokáig vezettek, aztán a mezőny vitathatatlanul legjobb gépének, a Peugeot 206-osnak meglepetésre nem bírta a váltója a szombati első gyorsnál tovább - Janikáék kiestek.

Ahogy az elitből még pénteken a bajnoki címvédő Turiék (Skoda Octavia, váltóhiba), Spitzmüllerék (Toyota Corolla, fennakadt a gázpedál), Herczigék (Ford Focus, futómű) és Asiék (Mitsubishi Lancer, váltó) is.

Szombaton amúgy sorrendben Benik, Bútor, Tagai, Bútor, Benik és megintcsak Benik nyerte a gyorsokat a borsodi szakaszokon. Benik Balázs (navigátora Vonoczai Attila) sikerével átvette a vezetést összetettben. Bútor Róbert és Tóth Vilmos második WRC-s versenyén szerzett második helye szintén kiváló eredmény. A Tagai-fivérek, Tamás és Róbert sajnos nem gyakran indulnak, ennek fényében bizony szépen csillog a bronz.

A magyar pályákon szintúgy ritkán versenyző Hidegék abszolút negyedik helye, A-s (egyben A8-as) elsősége is bravúr, főleg úgy, hogy két WRC-t is megvertek (a fordos Vizinék ötödikek, a toyotás Holczerék tizenharmadikak lettek).

Ami a többi kategóriát illeti: Szabó Gergőék Egerhez hasonlóan most is magabiztosan nyerték az N (és N4) csoportot, az abszolút hatodik hely meg meghökkentő, dehát tudjuk, nem kevés WRC és A-s topautó (Asi, Turán) járt pórul.

Forrás: Duen

Képek százai DuEn oldalán!

A Super1600-asok meccse is duplázást hozott: Kakusziék (VW) fölényesen nyertek a suzukis Keller és Ollé előtt (a citroenes Borsiék kiestek). A7-ben sem más a helyzet: Tárnokék Renault Megane Maxija uralkodik a maga osztályában, Hadikék (Opel Astra OPC) N3-as elsősége is papírforma. A VFTS-ek csatájából ezúttal Nemesék kerültek ki győztesen, H10-ben Vargáék voltak a legjobbak az M3-as BMW-vel. N2-ben Nagyváradiék nyertek Suzuki Ignisszel, a Bútortalan és S1600-asok nélküli A6-ban Kovácsék, Ladával, A5-ben Subáék, Skoda Feliciával. A Historic Rally legjobbjai Tóthék voltak 120-as Skodával. A 121 indulóból mindösszesen 74-en értek célba.

Következik a Kassa-rali (cseh és szlovák bajnoki futam is) - június 3-5.

A 12. Vredestein Miskolc Rallye végeredménye (élcsoport):
1. Benik, Vinoczai (Ford Focus WRC) 1:06:39.9 ó
2. Bútor, Tóth V. (Skoda Octavia WRC) + 58.0 mp
3. Tagai T., Tagai R. (Skoda Octavia WRC) + 1:19.2 p
4. Hideg, Szenner (Mitsubishi Lancer EVO VI) + 1:51.2 p
5. Vizin, Táborszky (Ford Focus WRC) + 2:35.8 p
6. Szabó G., Benics (Mitsubishi Lancer EVO) + 4:44.8 p
7. Tóth T., Szabó J. (Mitsubishi Lancer EVO VI) + 5:25.7 p
8. Kakuszi Zs., Kakuszi Cs. (Volkswagen Polo S1600) + 5:30.8 p
9. Ifj. Rabócsi, Somogyi (Mitsubishi Lancer EVO VI) + 5:31.9 p
10. Botka D., Várhidi (Mitsubishi Lancer EVO) + 5:41.4 p