Vágólapra másolva!
Két héttel Szardínia laza murvája után péntektől Ciprus durváján, az idei hatodik vb-futamon csapat a ralielit. Ismét szerencsét próbál a mi Benik Balázsunk is.
Vágólapra másolva!

A Limasszol központú 33. Ciprusi ralin (2000 óta vébés) Benikék (Balázs navigátora Vinoczai Attila) 18-as rajtszámmal indulnak, ezen a versenyen először. Amely amúgy a mondjuk szintén mediterrán olasz, pontosabban szardíniai futamot követően nyitja a már szokásos (dettó dél-európai) ciprusi, török, görög hármas megpróbáltatást.

A versenyről röviden: mindhárom napon 6 gyors lesz (azaz 9 féle pályán összesen 18 szakasz), az össztáv 1063,92 km, ebből 326,68 a mért. A leghosszabb szelektív 38 km-es. Viszonylagos csigatempó, hőség, kövek, miegymás. Tavaly Loeb nyert Märtin és Sainz előtt, korábban Solberg, Grönholm, McRae és Sainz tudott diadalmaskodni ezen a durva murvás, brutálkemény ralin.

Konstruktőri pár szó: A címvédő Citroen Új-Zéland és Szadínia után zsinórban harmadik sikerére tör (akárcsak Loeb). A trónkövetelők közül a Peugeot és a Subaru (főképp Solberg) bizony szintén, a Ford pedig (Gardemeister főszereplésével) a nagy rekordra gyúr, hogy sorozatban ötvenedszer érjen be pontszerző helyen. A Mitsubishi dobogót szeretne, a Skoda meg több pontot, jó eredményt.

Ez egyébiránt még a vébés N-esek harmadik meccse. Mindenestül 62-en neveztek, íme a gyáriak:

  • Citroen: Loeb, Elena > Duval, Prevot
  • Ford: Gardemeister, Honkanen > Kresta, Mozny
  • Subaru: P. Solberg, Mills > Atkinson, MacNeall
  • Peugeot: Grönholm, Rautiainen > Märtin, Park
  • Mitsubishi: Rovanperä, Pietilainen > G. Panizzi, H. Panizzi
  • Skoda: Schwarz, Wicha > Tuohino, Markkula

Privát WRC-zik még H. Solberg, Warmbold (és Benik) Forddal, Stohl Citroennel, Carlsson 206-os Peugeot-val, Recordati Toyotával.