Jobb egyből a Super 1600-as Suzuki

Vágólapra másolva!
Nyílt tesztnapot tartott a megújult és kibővült Minor Suzuki Treff Motorsport az örkényi Euro-Ringen, az is kiderült, milyen az élet egy N2-es, illetve egy Super1600-as Suzuki Ignisben. Jó!
Vágólapra másolva!

Több mint 250 DuEn-fotó az eseményről

A magyar ralibajnokság március végi, egri rajtja előtt kicsivel az örkényi Euro-Ringen tartott tesztnapot a Suzuki Ászból és a Minor Suzuki Treffből összeállt Minor Suzuki Treff Motorsport, a Magyar Suzuki gyári csapata. Ez a kb. két km "hosszú", szűk kanyarjairól és keskeny aszfaltcsíkjáról (is) nevezetes pálya nem feltétlen ralibarát, de a célnak megfelelt, a sárga Suzukikon megannyi beállítási lehetőséget próbálgathattak a csapattagok.

Akik nem kevesen vannak, hiszen hat autóból áll a gárda. A két Super1600-as Ignisben Ollé Sándor és Kerék Balázs, illetve ifj. Ranga László és Czakó Janek ül. Az N2-es autókban pedig Szabó Bence és Géczy Tamás, Baksay-Szabó Ádám és Ranga Péter, valamint Novák Szabolcs és Rébay Bence. Egyedül Gyarmati Ariel és Galuska Szabolcs kocsija nem volt kint a tesztnapon.

"Már tavaly óta szervezzük a két csapat egyesítését: jelenleg két Super1600-as és négy N-es Ignis indul a bajnokságban" - nyilatkozta Ollé Sándor. "Nagyon szép lett a csapatunk, jó a szponzori hátterünk. Az örkényi tesztet logisztikai próbának is tekintettük, megnéztük, hogy mit hová kell rakni, kipróbáltuk az autókat, hogy az esetleges hibák itt jöjjenek ki. Miért is ne az én autómon jött ki a legtöbb hiba, amit az Eger-ralira még ki tudunk küszöbölni, és így komolyabban tudunk készülni."

"Lacika is nagyon jól terelgeti az autót, semmilyen kifogást nem lehetett találni, sőt, eddig úgy gondoltam, hogy három versenyzőtől kell félnem: önmagamtól, Bútor Robitól és Kakusziéktól. Hát most már a Lacika is keményen ott lesz, nem hiszem, hogy csak az év végén fog minket riogatni, hanem már az Eger-rali utolsó gyorsaságijain is, ha nem hamarabb... Fontos, hogy nem tapasztalt versenyzőkből áll a csapat, hiszen úgy gondoljuk, hogy a fiataloké a jövő. Ha nem karolnák fel őket, lehet, hogy elvesznének. Ifj. Ranga László például 21 éves, és persze nem törvényszerű, hogy mindig ugyanazoknak a pilótáknak kell jó autóban ülni."

Forrás: Duen

A nyílt tesztnap elnevezéshez méltóan persze sokak lehettek olyan szerencsések, hogy pár kör erejéig beülhettek a pilóták mellé a raliautókba, és bár a "kicsik" is népszerűek voltak, természetesen a "nagyokra" pályázott a többség. Jómagam DuEn barátunk hathatós közreműködével az erősorrendre és az élménylépcsőre tekintettel először egy N2-esbe, majd már egy kiváló ebéd (rallypörkölt, mi más) elfogyasztása után egy Super1600-asba csüccsentem.

A tapasztalatok előtt azonban még arról, hogy a Minor Suzuki Treff Motorsport ezzel a felállással az egyik legkomolyabb csapattá nőtte ki magát a mezőnyben. A "kupás" Ignisekben vitézkedő fiataloknak a szezon nyilván elsősorban arról szól, hogy szokják a légkört, tanulják a versenyzést, a pályákat, mindent - tehetségkutatás, ugródeszka.

Forrás: Duen

Ollé Sasáék és Ranga Laciék bezzeg ugye nem csak magyar, de világviszonylatban is kőkemény gépekkel raliznak - a Super1600-as kategóriában. Amelynek honi legjobbja, bajnoka manapság Bútor Róbert, aki idén már nem Citroen C2-essel megy, hanem ugyancsak Suzuki Ignisszel...

Egerben, ha minden igaz, vagy nyolc S1600 lesz. Háromról már tudunk, aztán két Volkswagen Polo Kakusziékkal és tán Pálinkásékkal, hallani egy Citroen Saxóról, és hát a cseh Valousek, illetve a szlovák Béres is Suzukival nevezett. Előbbi már vb-futamokon, a JWRC-ben is bizonyított, már neve van, de Bérest sem kell bemutatni a magyar ralifanoknak.

Nos, tehát ebben a díszes társaságban, az N-eseket leszámítva a Super1600-on kívül még az A csoportban és A6-ban igyekszik minél jobb eredményeket elérni a Minor Suzuki Treff Motorsport, amiben a győzelem is benne van.

Forrás: Duen

Az eseményre kilátogatott Talmácsi Gábor is, aki a MotoGP 125-ös kategóriájában idén Hondával versenyez, és, mint megtudtuk, a szezonnyitó jerezi futamon (március 26.) célja az első hatban zárni. Öccsének, Gergőnek a GSX-R 600-as Suzukiját is megtapogathattuk, a kisebbik Talma az Alpok-Adria sorozatban (is) indul.

Ollé Sasáékról pedig még annyit, hogy terveik szerint az utolsó két futamon már Swift Super1600-assal indulnának, az Ignist Szabó Bence "örökli". Világbajnoki versenyen is szeretnének menni, fókuszban a Német- és/vagy a Török rali.