Loeb nem indulhat a Török ralin

Vágólapra másolva!
A következő WRC-futamon nem lesz bajnokavatás, mert a francia klasszis Sébastien Loeb "szabadidős programja" kartöréssel végződött.
Vágólapra másolva!

Az extornász bicajozott, bukott, felkarját törte, kórházba vitték, megműtötték Lausanne-ban. Az operáció sikerült, felépülése azonban nem megy olyan gyorsan, hogy rajthoz állhasson a 16 futamból álló vb-sorozat 13. állomásán, Törökországban (október 13-15.).

A Citroen kétszeres világbajnoka (2004, 05) rossz szóviccel élve karnyújtásnyira van harmadik trófeájától, hiszen 35 ponttal vezet riválisa, egy másik kétszeres legjobb (2000, 02), a Ford-finn Marcus Grönholm előtt. Már csak egy negyedik helyre van szüksége, 5 pontocskára, és akkor Magic Marcus akár nyeregethet is, ha akar.

Loeb idén nyolcszor nyert, négyszer (Grönholm mögött) ezüstös lett, szóval több mint meggyőző teljesítménnyel védi meg címét (ez azért a kartörés és kényszerű kihagyás ellenére is csak idő kérdése).

Azt még nem tudni, hogy az Ausztrál ralira felgyógyul-e, azt sem, ki pótolja a Kronos-Citroennél. A legvalószínűbb, hogy a két spanyolra, Dani Sordóra és Xevi Ponsra hárul a nagy feladat. Miszerint a konstruktőri meccsen megőrizni a soványka fórt a Forddal szemben.

De miért is ne lehetne például újfent reaktiválni a "márkaközeli" Carlos Sainzot? A a WRC-ben 1990-ben és 92-ben diadalmaskodó madridista matador bizonyára gőzerővel készül a Dakarra (a legnagyobb terepralis seregszemlén Volkswagen Touareggel csapat), azonban ha szükség van rá, szokik segíteni.

Emlékezhetünk: 2004-ben, amikor Loeb mellett a belga Duvalnak nem ment, és kellett a (jó sok) csapatpont, hívták Sainzot, jött, és parádézott. Az tuti, hogy a sportág szerelmesei felettébb örülnének, ha ismét raliautóban látnák az élő legendát.