|
Tudja Ön, hogy mi, vagy ki az a Bibendum? Biztos tudja, mert már számtalanszor találkozott vele, csak maximum nem tud róla. Tisztelet a kivételnek, persze. Szóval Bibendum a Michelin vigyorgós, dagi kabalafigurája, 1898-ban született, vagyis éppen nyolc esztendeje volt százéves. A centenáriumi szülinapot valami igazán különlegessel akarta megünnepelni a francia gumigyár, olyasmivel, ami nemcsak neki, hanem az egész világnak jó, így kitalálta a Challenge Bibendumot. A rendezvénynek nem más a feladata, mint rávilágítani arra a nyilvánvaló tényre, hogy egyre közelebb a kőolajkorszak vége, ezzel párhuzamosan pedig bemutatni a már létező, környezetbarát autós alternatívákat.
A gyártók hosszú évek óta dolgoznak azon, hogy lecseréljék a benzint vagy gázolajat valami másra, a fejlesztéseknek már 1998-ban volt kézzelfogható eredménye. Gyakorlatilag ez a felismerés vezetett az első Challenge Bibendum megrendezéséhez, amelynek része volt egy a Michelin clermond-ferrand-i központi irodájától a párizsi Champs-Élysées-ig tartó autós felvonulás, amely azt volt hivatott demonstrálni, hogy ezek az alternatív technológiák nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is működőképesek. A második rendezvény bázisa szintén Clermont-Ferrand volt 2000-ben, a gyártók innentől fogva évente találkoztak: sorrendben Los Angeles, Németország, San Francisco, Sanghaj és Kioto voltak az állomások, vagyis a Challenge Bibendum elindult világhódító útjára. Mellékszál, de ettől még nagyon fontos, hogy az "alternatív-biznisz" piciny politikai felhangot is kapott, a 2002-es túrán ugyanis a strasbourgi Európa Parlamentnél is tett egy megállót a mezőny. Hiába, a politikusok fejébe bele kell(ett) verni, hogy muszáj támogatni az új technológiákat.
Idén ismét Franciaországban, jelesül Párizsban gyűltek össze a gyártók, hogy az időközben gigantikus méretűvé dagadt összejövetelen megmutassák, mijük van, kisebb, nagyobb és multicégból összesen 600 volt jelen. Újságíróból összesen 500-at hívtak a világ minden pontjáról, és volt még ugyanennyi egyéb vendég, politikusok, civil szervezetek képviselői, és ki tudja, mennyi sok mindenki még. A kerekasztalos, fejösszedugós, agydolgoztatós részt három téma köré építették fel: 1. az energiahordozók jelentette kihívás a holnap közúti fuvarozásában (mert a tehergépjárművek felelősek a CO2-kibocsátás 17 %-áért, és mint az köztudott, a globális felmelegedést okozó üvegházhatásban résztvevő gázok közül ez a legjelentősebb); 2. haladó technológiák a növekvő városi, közúti mobilitás szolgálatában (ez azért, mert egyre többen élnek városokban, nő a dugó, pöfög a sok károsanyag feleslegesen a levegőbe, ez a kérdés már a két legutóbbi konferencián is felmerült); 3. a technológia és a közúti biztonság (körüljárva, hogy az új technológiák mivel járulnak hozzá a közúti biztonság javításához és milyen korlátokat jelentenek ezen a területen).

Venturi villannyal
Persze ez mind szép és jó, csakhogy elmélettel tele a padlás, a ma embere számára a legfontosabb, hogy ő maga tudja, mire számíthat ezektől a technológiáktól, ha egyszer tényleg az lesz, hogy használnia kell őket. Szerencsére a Challenge Bibendumnak az is célja, hogy a meghívottak testközelből ismerkedhessenek meg a hidrogénes, gázos, hibrid és akármilyen prototípusokkal, kipróbálhassák, nyúzhassák őket élőben, erre a célra idén a Párizstól 40 kilométerre, 190 hektáron elterülő CERAM (Centre D'essais et de Recherche Automobile) autóteszt- és kutatási központot szemelték ki.
|