![]() |
A tulajdonos véleménye
Bérovich Ferenc sportmasszőr: - Bár világéletemben a mediterrán autókért rajongtam, a barátok győzködésének engedve négy évvel ezelőtt egy 2,5 literes, dízel A6-os mellett döntöttem. Azóta sem bántam meg, hogy véget ért az állandó nyűglődéssel járó "olasz" korszak, már csak azért sem, mert az Audi igenis hangulatos és szerethető. Egyetlen negatívuma, hogy az autólopási statisztikák egyik vezéregyénisége, s mivel az enyém az utcán parkol, még a biztonsági arzenál tudatában sem alhatok teljesen nyugodtan. Igaz, hogy az együtt töltött majdnem fél évtized alatt mindössze 150 ezer kilométert tettünk meg közösen, de eddig abszolút hibátlanul teljesített.
![]() |
Szerviztapasztalatok
Tuczai Tihamér műszaki oktató, Óbudai Autójavító Kft.: - A 80-as évekre visszanyúló gyökereknek köszönhetően az A6-os már igazán kiforrott technikával került a szalonokba. Visszahívási akcióra mindössze két alkalommal került sor. Először, 1998-ban a nyomtávrúd gömbfejeinek porvédő gumija bizonyult sérülékenynek, így a korrodálódást elkerülendő az egész alkatrészegységet díjmentesen lecserélte a gyártó. Akadt némi gond a háromküllős sportkormányok légzsáktestelésével is, de utólag ezt is orvosolta az Audi (Magyarországon csak néhány példányt adtak el ebből a típusból). Érkeztek panaszok a 2.5 V6 TDI motorok légtömegmérőire is. Mint kiderült, a légszűrőház konstrukciójából (1998 utáni modellek) fakadóan, ha sokáig autózunk esős időben, közvetlenül az előttünk haladó autó mögött, a felverődő víz bejuthat az izzófilmes jeladóhoz, ami üzemzavart idézhet elő. Kifogás esetén a márkaszervizek ezt a rendellenességet is térítésmentesen kiküszöbölték. A quattro - hátsó differenciálmű miatt kettéosztott - üzemanyagtartályának két oldala közötti folyadékáramlásért felelős visszacsapó szelep és a szintjelző is adott némi munkát a szerelőknek, de természetesen ennek cseréjéről is gondoskodtak az illetékesek. Főleg a hazai utakon bizonyultak kevésbé tartósnak a híresen jó útfekvést garantáló, négy lengőkaros felfüggesztés szilentblokkjai, de a 2000 után gyártott autóknál - a megerősített alkatrészeknek köszönhetően - már erősebb igénybevételnél sem kell meghibásodástól tartani. Érdemes odafigyelni az utólagosan beszerelt eszközökre (riasztó, hifi stb.) is, mert a szakszerűtlenül beépített kiegészítők komoly zavarokat okozhatnak a kifinomult, adatbuszos elektronikai rendszerben.
Kovács Zsigmond
(Autó-Motor)
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?