Lancer versenyautóinak homologizációs alapját képező Lancer Evolution sorozat legújabb darabja már a nyolcadik az elmúlt 12 év során, viszont az első olyan EVO modell, amelyet Európára is homologizált a gyár. Tavasztól a kontinens összes márkakereskedésében megvásárolható a Lancer csúcsmodellje, és a korábbiakkal ellentétben teljes körű garancia is vonatkozik rá. Az európai változat némileg különbözik a japán piacra szánt modellektől, elsősorban a szigorú, Euro 4-es emissziós normák betartása érdekében. A módosított motorelektronikával, könnyített szerkezeti elemekkel és kettős katalizátorral felszerelt EVO VIII-as ezért "csak" 265 lóerőt teljesít, éppen annyit, mint közvetlen versenytársa a Subaru Impreza WRX STi. Húzóerőben azért továbbra sem szenved hiányt a kétliteres turbómotor, hiszen 3500-as fordulatnál 355 Nm-es nyomatékmaximum feszül a főtengelynek. Az átdolgozott aerodinamikának köszönhetően a végsebesség a 15 lóerő mínusz ellenére alig változott (251 km/h), a 100-as gyorsulás pedig továbbra is letaglózó: 5,4 másodperc. A beharangozott hatfokozatú sebességváltó azonban Európának nem jár, mi be kell érjük az eddigi ötfokozatú szerkezettel.
Légtornász
A már említett karosszéria változtatások tovább finomították a megjelenést, azonban a VII-es sorozat viszonylagos egyszerűségéhez képest jóval rafináltabb vonalak jelentek meg rajta. Az orr-rész sokkal hegyesebb, már-már cápaszerűen ugrik előre, aminek az íveltebb hűtőnyílások is alájátszanak. A hűtőnyílások mérete csökkent, kivéve a töltőlevegő-hűtő kilépő ablakát a motorháztetőn (amely most már alumíniumból készül), amely viszont a WRC szabályok engedte legnagyobb méretűre növeltek. A változtatások mindegyike a hatékonyabb légáramlás, a nagyobb leszorító erő és a tökéletesebb hűtés elérését szolgálja. Az új hátsó szárnyak közül a nagyobbik szénszálas műanyagból készül, áttervezésének köszönhetően pedig 70 %-kal nagyobb leszorítóerőt produkál ugyanakkora légellenállás mellett.
Erőegyensúly
Az igazi nagy trükk az EVO VIII-as állandó négykerék-hajtásában (AWC) található, amely már eddig is különlegesen kifinomultnak számított. A gyári mérnökök ismét tovább léptek, és módosították az egyedi, elektrohidraulikus hátsó differenciálmű mechanikus részét. Az új, bolygókerekes szerkezetnek köszönhetően nőtt az átvihető nyomaték mennyisége, ami még pontosabb és erőteljesebb beavatkozást tesz lehetővé a hátsó tengely nyomatékelosztásában. A Super AYC-nek nevezett rendszer az eddig is létező Aktív Forgás Kontrol (AYC) továbbfejlesztett verziója, ami házon belül végzett tesztek szerint 10%-kal növelte a kanyarodási határértékeket az előző generációhoz képest. Továbbra is megmaradt az elektronikus vezérlésű középső differenciálmű, amely az EVO VII-esen mutatkozott be, de ezentúl nem automatikusan választ programot, hanem a műszerfalról mi választhatunk a háromféle beállítás közül, attól függően, hogy aszfalton, murván, vagy havon autózunk. Az 50-50 %-os erőeloszlás ugyan állandó a hajtott tengelyek közt, azonban a választott beállítástól függően változtatja a differenciál nyitási/zárási sebességét és a Super AYC forgási beavatkozását. Ráadásként csökkentek a rugózatlan tömegek is, mivel az EVO VIII-on az összes futóműelem alumíniumból készül, s az ENKEI új könnyűfém keréktárcsái is több mint 3 kg súlymegtakarítást jelentenek.
Exkluzív
A beltér alig változott, a fekete alapon vörösben pompázó műszerfal megszólalásig hasonlít az új Lancer Sport Kombiéhoz, csakúgy, mint a háromküllős Momo kormánykerék és a kezelőszervek elhelyezése. Ami viszont az EVO sajátja, azok az európai méretre szabott Recaro ülések és a két kiegészítő kapcsoló a beltérben: az egyik a már említett aktív differenciál programválasztója, a másik pedig a töltőlevegő-hűtő vízpermetezőjének indítására szolgál. Azért, hogy ne csak a technikát kényeztessük, a Lancer EVO VIII-hoz bőrülések és légkondicionáló is rendelhető. A hazai piacon májustól kapható modell ára még nem ismert, azonban egy ilyen egyedi modell vásárlórétegét eddig sem az ár befolyásolta. Mondhatni: nekik 8.
Wéber Gábor
(Autó-Motor)
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?