A "kettőkettes" turbódízel motor (125 LE/280 Nm) ugyan 2001-től hűségesen szolgál a Saab 9-3 modellben, a trollhattaniek most mégis kiadták az útját. Helyébe a Fiat-csoportnál fejlesztett, 1910 köbcentis, második generációs közös nyomócsöves befecskendezésű és változó lapátkoszorús turbófeltöltővel megáldott öngyulladós lép. A korszerű erőforrást rögvest kétféle változatban kínálják a Saabnál, a gyengébb nyolc, míg az izmosabb tizenhat szelep segítségével végzi az "anyagcserét".
Húzóágazat
A menetpróba alkalmával természetesen utóbbival állították csatasorba az autókat, hiszen a 150 lóerős egység mégiscsak meggyőzőbben képviseli a 9-3 sportszedán mivoltát - a csúcsdízelről egyébiránt a TiD jelzés piros színű első betűje árulkodik. A motor teljesítmény-leadását sportosra kalibrálták, kezdetben jótékonyan rejtegeti képességeit a kocsit, majd 1800-as fordulatszám tájékán egy csapásra megérkezik a vonóerő. Ettől kezdve élénken pörög fel és ragyogóan húz a gép. Rugalmasság tekintetében (80-120 km/óra ötödik fokozatban: 12,5 sec.) amúgy a 210 lóerős 9-3 Aero csúcsmodellel is képes lépést tartani a gázolajos Saab. Persze nincs ezen mit csodálkozni, hiszen maximális forgatónyomatékának 90 százaléka 1750 és 3250/perc fordulatszám között folyamatosan rendelkezésre áll. Az 1,9 literes TiD erőforrás nem tartozik a legcsendesebb gázolajosok közé, ám a Saab zajszigetelése hatékonynak bizonyul, s az "utastér felé menet" a vibrációkat is sikerült maradéktalanul kiszűrni. Gyári adatok szerint a nagyteljesítményű dízel átlagfogyasztása hat liter alatt marad, alacsony károsanyag-kibocsátásáról pedig fejlett, karbantartást nem igényelő részecskeszűrő gondoskodik.
Dupla hatos
![]() |
| A tartalomból: Bemutató: Ford Focus II. Menetpróba: Maserati Quattroporte Teszt: Aprilia Pegaso 650 i.e. Időszerű: Parkolási büntetések behajtása |
Őszre itt lesz
Az újdonságtól természetesen azt várják, hogy a márka nagyobb szeletet hasít majd ki a dízelpiac habostortájából. Az 1,9 literes turbódízel-párossal hazánkban október elejétől, Arc, Linear és Vector felszereltségi szintekkel kombinálva vásárolható meg a Saab 9-3. A legkisebb európai Saabhoz extraként hangvezérlés is elérhető a jövőben. A vezető (vagy az első utas) beszédben utasíthatja az audio-, illetve a navigációs rendszert, továbbá a beépített rádiótelefont, így tekintetét egy pillanatra sem kell levennie az útról.
TZZS
(Autó-Motor)
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?