Space-vagány - Mitsubishi Grandis Invite 2.4 MIVEC

Teljesítsd ki önmagad - ez minden személyiségfejlesztő tréning alapgondolata. Így lesz a munkáját szolgaian végző, kétségek között gyötrődő igazgatóból nyílt szellemű vezető, a bebábozódó, tehetségét elpazarló alkalmazottból kreatív csapatjátékos - és valahogy így lett Grandis a Space Wagonból.

Hogy kicsoda volt Space Wagon? Ó, őt igazán senki sem ismerte - no nem azért, mert bámulatosan tudta változtatni alakját, hanem mert divatjamúlt külseje miatt csak kevés buszlimuzin-kereső vásárló szeme akadt meg rajta. Pedig ha tudták volna, hogy a szögletes lemezek alatt micsoda értékek rejlenek... A Mitsubishi által másfél éve megcélzott európai megújhodás során azonban a nagy utazógépre is sor került, és a márka olyan attribútumokkal egészítette ki a hétüléses egyterűt, amelyeket rég megérdemelt volna a koncepció - hogy a vevőkről ne is beszéljünk.

Delfinárium

Jelenség. Ezt a szót eddig nemigen használhattuk a Mitsubishi termékeivel kapcsolatban, de legyünk igazságosak: hiába rajzolnak egyre bátrabb kézzel az autógyárak tervezői, ritkán találkozunk valóban karakteres járművel az utakon. Ezzel szemben az újságíró által hazahordott teszt-csodaautókhoz szokott, a "hétről-hétre-újban-ülök" helyzetet kicsit már erőltetettnek tartó szomszédok a Grandis láttán extázisban tépik fel a talajból az imént földbe gyökeredzett lábukat, és futva könyörgik be magukat egy üléspróbára, a belvárosi parkoláskor épp ott tébláboló étteremtulajdonos pedig ismeretlenül is ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy elmesélje, épp most vett egy méregdrága sportkocsit.

Hát igen, a Grandis jelenség. Nem csupán méretei okán, bár gyakorlatilag azonos szélesség és magasság mellett jó gyermekarasszal hosszabb elődjénél. Az esztétikum nem egzakt tulajdonság, ez esetben azonban - épp a fent vázoltak miatt - meghatározó tényező. És a Grandis szép. Nem feltétlenül a szó hagyományos értelmében, de az íveket és egyeneseket az autóipari konvenciók mellőzésével variáló vonalaiban valami organikus vonzerő bújik meg. Egyeseket űrhajóra emlékeztet, a sci-fi gondolkozós vállfajából ismert, utasaival szimbiózisban létező biojárműre, mások a tengeri emlősök fejlett humorérzékkel vegyes méltóságát vélik felfedezni benne. És ha most a Mitsubishi tervezői véletlenül olvassák e csapongó sorokat, nyilván hamiskásan mosolyognak bajszuk alatt: lám, bejött a genetikailag kódolt harmónia ötlete.

Szívügy

Ha már megengedtük magunknak, hogy ilyen szubjektív felütéssel kezdjünk, folytassuk is személyes hangvétellel. A lelkiismeretes zsurnaliszta általában finoman megizzad, mire kifundálja a próbára váró autó karakteréhez illő tesztutakat, ám ilyen ügyeskedésre ezúttal nem volt szükség. Szerencsésen időzített Balaton-felvidéki esküvőnk első számú szállítóegységeként bőven jutott a Mitsubishinek városi tötyörgést követő autópálya-sprintből (csak odaérjünk időben!), a lagzinép fuvarozásából (mindenki bent van?) és némi vészfékezéssel tarkított kényelmes kanyargásokból (aratás idején a traktorosoké az országút).

A Mitsubishi mindvégig derekasan helyt állt. 2,4 literes benzinmotorja, amely a Space Wagon közvetlen befecskendezésű erőforrásával azonos lökettérfogat-jelzés dacára vadonatúj, változó szelepvezérlésű egység, egyformán tűri a kis és nagy fordulatszámokat - tűri, hiszen az üresen is másfél tonnás autót nem kis feladat mozgásba hozni. Azonban már ötvenes tempónál felkapcsolhatunk ötödik fokozatba (a főtengely ekkor 1250-et forog), és innen finom gázadással fokozatosan növelhetjük a tempót. Ahogy a finoman dörmögő motorhang érces üvöltésbe megy át, úgy lendül neki a nagy utazógép, majd végül négyezres fordulatszám környékén az autó szárnyakat növeszt. Mindez persze csak akkor érvényes, ha nem használjuk ki a 605 kilós terhelhetőséget. A dimbes-dombos bakonyi tájon hét személlyel autózva ki kellett kapcsolnunk a légkondicionálót, amikor dinamikusan akartuk hajtani a Grandist, de ezt az autó szemére vetni olyan baklövés lenne, mint amikor egy városi kisautó hátsó térkínálatát kritizálja az ember.

Családtervező

Még mielőtt ezen az ergonómiai szálon folytatnánk a történetet, ejtsünk szót a futóműről. Az alapvetően lágyra hangolt, elöl-hátul független felfüggesztés az extrém aszfaltszirtek kivételével minden útegyenetlenséget szuverén módon lép át, csupán a hosszú úthullámokon hintázik egy jó nagyot a karosszéria. Ennek ellenére meglepően stabil nagy sebességnél is: csak a végsebesség kilencven százalékát elérve válik érzékennyé az oldalszélre, a kanyarokat pedig váratlanul biztos lábbal, csekély oldaldőléssel hagyja maga mögött.

Első hallásra tehát igaznak tűnhet a családalapítás élvezetes oldalára apelláló külföldi reklámszlogen - ti. a Grandis a termékeny férfiak sportautója -, ám a vad száguldozáshoz érdemes a leghátul utazók írásos beleegyezését kérni, mert míg a pilóta végtelenül nyugodtnak érzi az autót, a bakhátas, foltozott utakon való kanyargás próbára teszi a hátsó futómű felett trónolók gyomrát.

Origami

A tartalomból:
Menetpróba: Peugeot 407 SW
Teszt: Suzuki Liana 1.6 GS 4WD
Időszerű: úthálózat-fejlesztés (M3, M6)
Sporthírek - F1, rali, CART, MotoGP

Az első fotelekben helyet foglalva rögtön otthon érezzük magunkat. A műszerfalra emelt váltókar kissé hosszú úton jár, de megvezetése pontos, áttételezése jól illeszkedik a motor kettős karakteréhez. Az ötszögletű külső tükrök kiválóak, a kapcsolók logikusan kezelhetők - ha a kormány helyzetét tengelyirányban is állíthatnánk, hibátlan lenne a vezetői ergonómia. Az egyterűek esetében persze talán ennél is fontosabb a hátsó traktus kihasználhatósága. A hosszú úton osztva tologatható, dönthető háttámlájú, szükség esetén Zafirásan felcsukható középső üléseken három átlagos testalkatú utas komfortosan elfér, a birkózócsapatok azonban maradjanak a körablakos Ducatónál, mert nagy darab embereknek vállban bizony szűk lesz a karosszéria. Elcsépelt dramaturgiai fogással a végére hagytuk a lényeget: a harmadik üléssort.

A hasonló megoldásokkal szerzett tapasztalatok alapján kényelmetlen szükségsámlit vártunk, ám részben csalódnunk kellett. A beszállás nem rosszabb, mint egy háromajtós ferdehátú hátsó ülésére, a fejtér úgy 180 centis magasságig elfogadható, és ha rá tudjuk beszélni a középső utasokat, hogy egy kicsit húzódjanak előre - bőven elférnek -, nem kényszerülünk női lovaglóülésbe. Minderre már a Space Wagon is képes volt, csakhogy a Grandis mindemellett értékelhető csomagteret is kínál. Szólni kell a padlóba simított ülések mechanikájáról. Egy húzás a leendő háttámlán, egy rántás a reteszelő fülön, és máris kész a fotel. Visszafelé ugyanilyen egyszerű az ügy, és ha nagyon akarjuk, kifordítva, hátrafelé néző kempingszékként is működik a dolog. Forradalmi? Nem igazán. Látványos és élhető? Abszolút mértékben. Mint maga a Grandis.

Svékus Gergely, fotó: Hilbert Péter