Arcosok klubja - Audi A4/S4 (menetpróba)

Vágólapra másolva!
A modellfrissítés során nem csak a ráncait varratta fel az Audi A4-es. A München környékén tartott menetpróbán kiderült, hogy a középkategóriás prémiumautó megújulása ennél sokkal mélyrehatóbb.
Vágólapra másolva!

Mi sem természetesebb, mint hogy fiatalítása során az Audi A4-es is magára öltötte az egységes márkaarculat meghatározó stíluselemét, nevezetesen a rombusz alakú krómkeretbe foglalt, hatásvadász hűtőmaszkot. Ezután a formatervezők, mint akik jól végezték dolgukat, akár elégedetten hátra is dőlhettek volna székükben, hiszen a kocsi sportos karakterét ez már önmagában erélyesen kidomborítja.

Ám Ingolstadtban nem elégedtek meg ennyivel! Egyebek mellett határozottabb éleket véstek a motorháztetőbe, a fényszórók háza táján is eljátszadoztak kicsit, a hátsó lámpákat pedig a Nuvolari quattro tanulmányautó, illetve a nemrég bemutatott A3 Sportback alapján mintázták.

Egyébiránt az öblösebb lökhárítók miatt a limuzin kivitel 38, míg az Avant elnevezésű kombi változat 41 milliméterrel hosszabb elődjénél, de ettől eltekintve az autó méretei nem változtak.



Bőségszaru

A bőség zavarával szembesülhet majd az új Audi A4 vásárlója, amikor a kereskedésben össze kell állítania a számára legmegfelelőbb kivitelt. Például nem kevesebb, mint tízféle erőforrást kínálnak az autóhoz, melyek közül a 2.0 TFSI és 3.2 FSI V6 közvetlen benzinbefecskendezéses egységek (előbbi turbófeltöltővel izmosítva), illetve a 2.0 TDI és 3.0 TDI V6 turbódízel motorok először szerepelnek a középkategóriás modellben.

Egyes piacokon, így hazánkban is komoly érdeklődésre tarthat számot a gyengébben motorizált 1,6-os, kétezres és 1.9 PD TDI verzió, de a jól bevált 1,8 literes turbómotor és a 2496 köbcentis gázolajos ugyancsak szerephez jut az újdonságban. Alaphelyzetben öt- vagy hatfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltó jár az A4-eshez, felár ellenében pedig Multitronic fokozatmentes automata, valamint Tiptronic hagyományos automatikus erőátviteli egység kérhető. Ráadásul a nagyobb motorok ereje nemcsak az első, hanem quattro négykerék-hajtás esetén mind a négy keréken keresztül jut(hat) a talajra. A négy lengőkaros első és a trapézlengőkaros hátsó felfüggesztéseket némileg átdolgozták, számos alkatrész a nagyobb igénybevételre méretezett A6 és S4 típusoktól származik. Érzésem szerint a rugózás kicsit feszesebbé vált, ugyanakkor az autó kezesebb, az élesebb kanyarokban is enyhe karosszériadőléssel, majdnem semlegesen fordul.

Közvetlenebbé vált a kormányzás, csupán a rásegítés mértéke lehetne valamivel csekélyebb, hogy több információt kapjon a vezető. Az A4 biztonságát a legfejlettebb, két fokozatban kikapcsolható menetstabilizáló rendszer (először csak a kipörgésgátló, majd a gombot hosszan nyomva az ESP is deaktiválható) és az adaptív xenon kanyarfényszórók fokozzák tovább.

Borítékolható siker

Forrás: Autó-Motor

A tartalomból:
Menetpróba: Ford Focus, Mondeo Titanium X, BMW M5
Teszt: Dacia Logan 1.4 8V MPI, Skoda Octavia 1.4 16V Ambiente, VW Caddy Life 1.9 PD TDI, Smart Forfour 1.3 Passion
Melléklet: téli gumiabroncsok



A hazai vezérképviselet és a gyár között jelenleg folynak az ártárgyalások - a nagyobb európai piacokon elődjéhez képest alig drágul a friss A4. Magyarországon is borítékolható a kocsi sikere, hiszen 2003-ban elődjéből 532 darabot értékesítettek, ami kis híján kiteszi a márka összeladásának felét.