Házasélet - Citroen C3 SX 1.4 HDi SensoDrive

Vágólapra másolva!
A Citroennek sikerült összeboronálnia a játékos vezetési élmény és a gazdaságosság látszólag egymással összeférhetetlen fogalmát: a robotizált SensoDrive sebességváltó immár a C3 turbódízel motorral felszerelt változatához is elérhető. Amint azonban köztudott, a házasélet nem minden esetben fenékig tejföl...
Vágólapra másolva!

Dízelmotoros autót - kevés kivétellel - nem azért vesz az emberfia, mert a vezetése maradandó élményt okoz. A döntéshozatalban rendszerint a kényelem, a nagy hatótávolság és a gazdaságossági szempontok játszanak főszerepet. Nincs ez másképpen a Citroen C3 1,4 literes HDi turbódízel motorral felszerelt változatánál sem. Ha nem a penge menetteljesítményekre utazunk, a 68 lóerős egység remek választás a francia kocsihoz. Apró lökettérfogata ellenére szinte a teljes fordulatszám-tartományban kimondottan jól húz, városi forgalomban kellő lendülettel mozgatja az autót, míg országúton vagy autópályán a rugalmasságával tűnik ki. Viszonylag kulturált is a kicsike, csupán hidegindításkor vagy erős terhelésnél emeli fel a hangját, tesztünk során pedig figyelemre méltó, 4,9 literes átlagfogyasztást regisztráltunk, így teletankolás után kis híján ezer kilométert utazhatunk.

Az öröm forrása?

A 165 ezer forint ellenében rendelkezésre álló SensoDrive sebességváltóval ezentúl némi izgalmat, további élményeket csempészhetünk a Citroen C3 1.4 HDi vezetésébe. Az ötfokozatú, automatizált erőátviteli szerkezet voltaképpen leveszi a pilóta válláról a kuplungozás terhét, mégpedig anélkül, hogy megfosztaná a sebességváltás élményétől. Az áttételek között a váltókarral (előretolva felfelé, hátrahúzva lefelé), vagy amolyan Formula-1-es stílusban, a kormánykerék mögötti billentyűkkel (a jobb oldali fül meghúzásával felfelé, a bal oldalival lefelé) tudunk válogatni - magától értetődő módon egyesével.

Mivel kuplungpedál nincs, lendületesebb autózáskor a bal lábat használhatjuk fékezésre, s roppant lelkesítő, hogy visszakapcsolásnál a dízel változatnál is hangzatos gázfröccsre ad parancsot az elektronika. A szórakoztatásért cserében kénytelenek vagyunk elviselni a SensoDrive egység szeszélyeit. Minden egyes váltásnál érdemes elvenni a gázt, mert így kevésbé rángat, bólogat a kocsi - ez azért hosszú távon meglehetősen fárasztó.

Forrás: Autó-Motor


Áll az alku?

A tartalomból:
Bemutató: az új 3-as BMW, Husaberg FE 650e
Menetpróba: Citroen C4, Maserati GranSport
Teszt: Seat Ibiza Cupra 1.9 TDI, Renault Clio RS és Mégane Sport
Poszter: Ford Focus RS WRC

utastér

TZZS, fotó: Hilbert Péter