Házi rangadó - Renault Clio RS és Renault Mégane Sport

A Renault néhány éve még a fiatalos, sportos imázs hiányával küszködött, azonban az újraindított Formula-1-es projekt megtette hatását: mára a modellpaletta sportos autói menetdinamikailag és technológiailag is kategóriájuk éllovasai közé tartoznak, elég csak az idén megjelent turbós-benzines Mégane-ra vagy a hazánkban tavaly indult Clio Kupa autóinak utcai alapjául szolgáló Clio RS-re gondolni. Szóval, ha Renault, akkor Sport - de melyik az igazi?

Kép nagyban

A sportos masinák között épp egy kategóriányi a különbség: míg a Clio RS a kisautók közt számít vérfarkasnak, addig a Mégane Sport a kompakt osztály eminenseit rémisztgeti. Természetesen a műfajhoz illő karosszériamódosítások sem maradnak el - mélyre húzott köténylemezek, küszöbspoilerek és légterelők -, s ha valaki még ezek után sem menne biztosra, az a hátsó lökhárító középébe integrált kettős kipufogóvégződés alapján lehet biztos benne, hogy egy Renault Sport modellre akadt. Egyedi stílusjegyeket keresve a Clio RS inkább egy nagyra nőtt puskagolyóhoz hasonlít, szinte sehol egy kiálló él az egységesen gömbölyödő formán, míg a Megane csúcsváltozata inkább hajaz a francia szuperexpressz, a TGV brutális erőt sugárzó, egy tömbből faragott, de határozott élekkel rendelkező sziluettjére.

Belül mindkettőben sportülések (Clio, Mégane), alumíniumpedálok és színezett biztonsági övek dobják fel a hangulatot. Érdekes módon mindkét autóban kicsit magasnak tűnik az üléspozíció, annak ellenére, hogy állítható az ülésmagasság, s ugyanez mondható el a kormány helyzetéről is, amely mind a Clióban, mind pedig a Mégane-ban "haszonjárművesen" lapos szögben áll. Az elöl, keresztben elhelyezett erőforrások mindkét autóban az F4R típusú 2 literes, 16 szelepes motorra épülnek, ám a Clióban szívómotorként üzemelő négyhengeres a Mégane-ban turbófeltöltést kapott, ami alapvetően megváltoztatja a két autó jellegét.

A Clio RS motorja 7 lóerővel izmosodott előző változatához képest, s így majd' 179 lóerőt tud, 200 Nm-es forgatónyomatéki maximumát pedig valamivel alacsonyabb fordulaton eléri (-150/min). Ez elsősorban az új, kétágú leömlőnek köszönhető, ami az eddiginél jobb gázáramlást tesz lehetővé, így a magas fordulatszámokhoz tartozó vezérlésen is nyomatékveszteség nélkül módosíthattak. Ezt gyorsítás közben tökéletesen érezni is, hiszen 5000-es fordulatszámtól olyat húz az addig sem éppen lazsáló erőforrás, mintha egy újabb hengert kapcsoltak volna hozzá. A valamivel 7000 feletti tiltáshatárba szinte beleszáguld a fordulatszámmérő, aki elbambul, az gyorsan a motorelektronika tiltásának staccatójában gyönyörködhet. Dicséretes, hogy az extra lóerők ellenére a motor semmit nem veszített alacsony fordulati nyomatékából, továbbra is ugyanolyan rugalmasan viselkedik, mint eddig.

Plusz levegő

A Mégane négyhengeres motorblokkját ugyan változatlanul hagyták, az erőforrás továbbfejlesztésének alapjául viszont a Vel Satisban debütált 165 lóerős, turbós verzió szolgált. Ami változott: megnőtt a turbónyomás (1,7-ről 2,0 bárra), megerősödött a főtengely, a dugattyúpalástokra grafitréteg került, s a nagy fajlagos teljesítményhez optimalizálták a twin scroll turbófeltöltőt. A végeredmény 225 lóerő és 300 Nm maximális forgatónyomaték. Amit az adatok nem mutatnak: meglepően jó húzóerő már 1500-as fordulattól, a klasszikus értelemben vett turbólyuk itt nem létezik. A nagy bumm persze 3000 felett érkezik, de annyira egyenletes eloszlásban kapjuk a teljesítményrobbanást, hogy az autó optimális gyorsítóképességét nehéz egyetlen tartományhoz kötni. A Clio atmoszferikus erőforrásával ellentétben az ember itt nem lélegzik együtt a motorral; egyszerűen csak megnyit egy "csapot" a jobb lábával, s hátba vágja a gőzkalapács.