Adott egy hatalmas, méregdrága egyterű, amelynek láttán az ember csak a fejét vakarja: miért ezt, amikor a Renault-nak van egy Scénicje is? Az Espace a hangját leszámítva korrekt munka, a panorámatető meg elbűvölő.
Megnézem>>
A Renault anno nagyot dobott az Espace-szal, hiszen első generációjával honosította meg Európában az egyterű-műfajt. Két modellfrissítés után a gyár technológiát váltott, a négyes műanyag helyett elvileg már acélkarosszériával készült, mágneses matricánk ennek ellenére nem volt hajlandó rajta maradni, csak a C oszlopon. Igazi rejtély.
Első pillantásra a Grand Espace (GE) óriási batárnak tűnik, másodikra viszont már nem annyira. Hosszúsága pontosan 4861 milliméter (húsz centivel nyúlik túl kistestvérén), vagyis nem sokkal termetesebb, mint egy kombi. Külsőre picit szögletes, orra egy kedves ismerősöm szerint olyan, mintha haragudna minden közelébe tévedőre. Pedig nem, hiszen ha zsebünkben a kódkártya, már nyitja is készségesen az összes zárat. (A Scénicben nem tetszett, hogy dolgom végeztével egy gombnyomás, és már zárva is az összes ajtó. Sose voltam arról meggyőződve, tényleg biztonságban van-e az autó, ez a fíling az Espace-nál csak fokozódott: gombot sem kellett nyomni, x méteres eltávolodás, és katt. Nem jó, mert az ember megszokja, sosem ellenőriz, pedig ha az egyik ajtó rosszul van becsukva, egyik sem záródik be. Egyszer így jártam.)
A belső tér szövetileg igényesen lett kialakítva, minden szép, jó tapintású, de az egyterűségnek, azaz az ülések variálhatóságának ára volt. Több helyen is kikandikálnak a székek csúsztatására szolgáló sínek, egy pillantás hátra, s a luxusérzet már tova is tűnt. Kár érte.
A GE lehet öt-, hat- vagy hétszemélyes, tesztautónkba két pótülést építettek be. Ennek felára kétszázezer forint, de további hatvanezres költséget jelent a harmadik sorba kötelezően megrendelendő függönylégzsák. A székek hajtogathatóak, kivehetőek, ha úgy gondoljuk, a két első kivételével az összes ülést kihajigálhatjuk. Ez esetben az Espace átmegy teherautóba, a boldog tulajdonos pedig több mint három köbméternyi cuccal rakodhatja meg. Akkor sem kell azonban kétségbe esni, ha szükség van mind a hét férőhelyre, tisztességesnek mondható 456 liternyi csomagot még így is betömködhetünk hátra, s a nagynak mondható lábtérbe is elfektethetünk egy-két bőröndöt.
![]() |
![]() |
![]() |
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?