Év autója 2005. Formás, csendes, környezetbarát, igazi városi darab. Mégis valószínűtlen, hogy hamarosan ezrével találkozunk vele az utakon, a hibrid technológiát ugyanis (egyelőre) borsos áron mérik. Kár, mert a Prius nagyon jó.
Megnézem>>
Az a baj, hogy egyes Priust csak messziről láttam, belülről sosem. Az a Prius ugyanis, amit az autós szakújságírók nemrégiben a 2005-ös Év autójának választottak, már a Toyota második generációs hibrid modellje, s tesztünk végére bizony kíváncsi lettem elődjére is. Merthogy engem a kettes ezt-azt leszámítva meggyőzött, csakhogy összehasonlítási alap híján nem tudom, lelkesedésem valóban indokolt-e.
Alsó-középkategória alapáron 6 975 000-ért. Ez a Prius legeslegnagyobb hátránya, ezt tisztázzuk is gyorsan az elején. Persze, ez nem egy átlagos autó, nemcsak benzin-, hanem elektromotorja is van, na de ebben az országban kevesen aggódnak annyian a környezetért (a sajtóanyag szerint 90 százalékkal kevesebb káros anyagot bocsát ki, mint egy hasonló méretű benzines gépkocsi), hogy ennyit perkáljanak le egy 1,5-ös erőforrásért.
A Toyota hibrid rendszeréről (THS) a kilencvenes évek végén több himnuszt is írtak, a Priusba ennek továbbfejlesztett változatát építették be. A rendszer lelke a motorháztető alá rejtett Power Control Unit, ez vezérel és szabályoz mindent: ha úgy tetszik, elosztja a feladatokat a villany- és a benzinmotor között. Indításkor az elektromos erőforrást aktiválja, s ameddig ennek akkumulátora kellő töltöttséggel rendelkezik, nem is avatkozik közbe.
Amikor viszont elfogy a szufla (lemerült az elem/megtapostuk a gázpedált), aktiválja a benzinmotort, amely besegít a hajtási feladatokba. Szolid tempónál a benzinből nyert energia a kerekek hajtása mellett egy generátoron keresztül a villanymotort is táplálja, kigyorsításnál az akkumulátorban tárolt energia is segíti a haladást. A rendszer a kerekek mozgási energiáját fékezésnél energiává alakítja (hangja mintha trolin ülnénk), ez az akkumulátorba kerül. A benzinmotor bekapcsolódása elméletileg észrevétlenül történik, gyakorlatilag viszont többször éreztem, hogy valami történik alattam. Menet közben nem is annyira, ám álló helyzetben többször is furcsán megráncigálta az autót az éledező erőforrás.
Az új Prius 4,45 méter hosszú, 13 és fél centivel nyúlik túl elődjén. Szélessége 1,71, magassága 1,49 méter, és nagyon jól néz ki. Ezt megerősítette a családtagjaimtól és barátaimtól kapott számtalan irigykedő pillantás, ez egy sportos, egyszersmind elegáns autó. A formás orr után "következő" szélvédő meredeken emelkedik, kis megtorpanást követően a tetővonal szinte ugyanolyan szögben szalad lefelé, hogy a Prius farához érve zuhanásba kezdjen és átmenjen közel derékszögbe. Itt egy spoiler osztja ketté a hátsó szélvédőt, "kilátó csíkká" varázsolva az alsó részt, ám az autó ettől sem kelt kocka benyomást. Jól eltalált, arányos forma, amelynek légellenállási mutatója 0,26. Nem rossz.![]() |
![]() |
![]() |
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?