Benézek >>
Komoly népszerűségnek örvend a Mercedes-Benz C-osztály harmadik nemzedéke (a 190-est is beleértve), 2000. májusi bemutatkozása óta ugyanis világszerte 1,26 milliónál is többen választották ezt a csillagost - négyéves periódus alatt eddig egyetlen "Merciből" sem fogyott ilyen sok. Hogy továbbra is fenntartsák a vásárlói kedvet, nemrég fiatalító kúrának vetették alá a középkategóriás típust.
Kívülről mindenekelőtt a leheletfinoman átformált lökhárító és hűtőmaszk jelzi az új C-osztályt, továbbá ezentúl mindegyik kivitel fényszórói mintázat nélküli burát kapnak, Classic és Elegance specifikáció esetén pedig sportosabb a küszöb és a hátsó kötény formája. Talán emlékeznek még az előző C-osztály kissé nehezen leolvasható műszereire, melyekből igazából csak a mutatók hegye látszott. Nos, ezek a múlt homályába vesztek, helyüket kevésbé látványos, de legalább jobban áttekinthető hagyományos órák vették át. A stílus szempontjából ugyanakkor előnyére változott az E-osztályéhoz hasonlatos középkonzol, melynek hasznos velejárója a lényegesen logikusabb felépítésű, egyszerűbben szabályozható légkondicionáló berendezés.
Ahogyan a műszerek, úgy az elegancia jegyében egyes kapcsolók is diszkrét krómkeretet kaptak. Újdonságnak számít a Classic változat fabetétje is. Amennyiben az első utasok úgy akarják, egészen sportos helyzetben, szinte a padlóra ülve foglalhatnak helyet az újraformázott ülésekben. Az ülések nemcsak kényelmesek, hanem az ideális vezetési pozíció kialakítását is remekül szolgálják: a magasság és az ülőlap dőlésszöge egyaránt személyre szabható, a multifunkciós kormányt pedig függőlegesen és tengelyirányban is lehet szabályozni.
![]() |
Hang zavar
Beugratós ám a 200 CDI jelzés, mivel a C-osztály legkisebb dízelmotorja ugyanúgy 2,2 literes, mint a 220 CDI változaté. Különbség a potenciáljukat tekintve mutatkozik, hiszen amíg utóbbi 150 lóerős, addig tesztautónk 28 paripával kevesebbet mozgósít, forgatónyomatéka pedig 70 Nm-rel szerényebb. Egyébiránt mindkét motorhoz részecskeszűrőt illesztettek a ráncfelvarráskor, így teljesítik az Euro 4-es károsanyag-kibocsátási normát. Mindent összevetve egyetlen dolog róható fel a 16 szelepes egység hibájaként. Mégpedig az, hogy a Mercedes-Benz névhez méltatlanul hangosan teszi a dolgát - a príma zajcsillapítás ellenére a dízeles kopogásból valamennyi beszűrődik az utastérbe. Ugyanakkor rezgésmentesen jár, visszafogottan fogyaszt, s megfelelően mozgatja a másfél tonnás autót.
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.